Ezeket látta már?

Veszélyben: szuperbaktériumok - és a gyógyturizmus

Az antibiotikumoknak ellenálló szuperbaktériumokkal kapcsolatos elméleteknek a gyógyturizmusra tett hatásairól közölt cikket kedden a La Libre Belgique című belga napilap.

A francia nyelvű újság egy pakisztáni származású brüsszeli férfi esetét idézte fel, aki szülőhazájában tett turistaútja során autóbalesetet szenvedett, kórházba került, majd Belgiumba hazatérvén belehalt egy, az antibiotikumoknak ellenálló új szuperbaktérium fertőzésébe.

Veszélyben: szuperbaktériumok - és a gyógyturizmus

A La Libre Belgique emlékeztetett arra, hogy miközben az egészségügyi célú turizmus világszerte, így Kelet-Európában is fellendülőben van, számos kutatás a szuperbaktériumok terjedésére hívta fel a figyelmet. Egyelőre olyan baktériumokról van szó, amelyek Dél-Ázsiából indultak ki (mint például a , rövidítve NDM-1) - tette hozzá a cikk, amely kiemelte azt is, hogy az érintett országok egészségügyi illetékesei visszautasítják azt a gyanúsítást, hogy náluk veszély fenyegetné a gyógyturistákat. Egyesek nagy nyugati cégek ármánykodását látják a riogatások mögött - tette hozzá a cikk.

A belga lap felhívta a figyelmet arra is, hogy az Európai Unió tagországainak egészségügyi miniszterei már régebben jelezték: a külföldi egészségügyi kezelésnek kockázatai is lehetnek, mint a kezelés minőségét illetően, illetve az egyes beavatkozások végső költségei eltérhetnek az első látásra gondolttól.

Ugyanezzel a témával kapcsolatban más sajtójelentések kedden azt írták, hogy Indiában a következő években évente 30 százalékkal nőhet a gyógyturizmus bevétele, és 2012-re már 2,4 milliárd dollárra rúghat.

Angol sajtóközlések szerint minden huszadik brit utazott már külföldre olcsóbb gyógykezelés miatt, vagy ilyet tervez. Ez azt jelenti, hogy 2,65 millió brit kapcsolódik be a gyógyturizmusba, olyan országokba tartva, ahol akár 70 százalékkal olcsóbban is hozzájuthatnak ugyanahhoz a kezeléshez.

Magyarországra az egybehangzó jelentések szerint elsősorban fogászati kezelésekre látogatnak el nyugatról - de azt többnyire összekötik kulturális programokkal is.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához