HIV-fertőzött vesedonorok?

Betegségek
2010. június 19. 09:24
Módosítva: 2016. november 08. 20:08

HIV-fertőzött páciensek között végeztek veseátültetéseket. Dél-afrikai orvosok HIV-fertőzött donorok veséit ültették át ugyancsak fertőzött emberekbe.

Elsőként 2008-ban hajtottak végre négy transzplantációt, amelyek eredményéről a New England Journal of Medicine (NEJM) című amerikai orvosi folyóirat legfrissebb, csütörtökön megjelent számában írnak részletesen. Az első átültetések óta további öt ilyen beavatkozást végeztek el ugyanabban a fokvárosi kórházban, a Groote Schuurban.

Mint Elmi Muller, a műtéteket végző egyik sebész hangsúlyozta, ez az egyetlen orvosi központ a világon, ahol ilyen beavatkozást hajtottak végre. Munkájukról az Egyesült Államok Nemzeti Egészségügyi Intézeteinek (NIH) múlt heti találkozóján is beszámolt.

Az amerikai kormány megtiltotta, hogy HIV-fertőzött emberek szervet adományozzanak, attól tartva, hogy a vírus átjut a befogadó páciensbe. Néhány ilyen eset mindazonáltal történt már véletlenül, amikor a donor még nem tudott a vírussal való fertőzöttségéről a műtétet megelőzően.

A szakemberek szerint a HIV-fertőzött páciensek közül soknak problémája van a veseműködésével, dialízisre szorulnak, ami azonban esetükben az átlagosnál is kockázatosabb. A veseátültetésre viszont igen hosszú a várólista, az Egyesült Államokban jelenleg nyolc év. Ha engedélyeznék, hogy a HIV-fertőzött emberek is felajánlják veséjüket a rászorulóknak, sokkal gyorsabban juthatnának hozzá jól működő szervhez ezek a páciensek.

Dél-Afrikában minden más országnál több, 5,7 millió HIV-fertőzött ember él, ezért is fontos megoldást találni az egyre többeket érintő egészségügyi problémára. Mint Muller és kollégái most közzétett tanulmányukban beszámolnak róla, két elhunyt HIV-páciens veséit ültették be három férfiba és egy nőbe. A mostanra összesen kilenc új vesét kapott páciens közül nyolc jól van, egyikük - az átültetéstől független ok miatt - meghalt.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# aids# műtét# szervátültetés# terápia# vesebetegség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk