Megjósolhatóvá válhat az áttét? Új módszer jelezte, mekkora eséllyel képez áttétet a rák

Egy meglepő fizikai jelenség segíthet előre jelezni a rák terjedését.

Tudósok egy olyan új eszköz fejlesztéséről számoltak be, amely a jövőben segítheti az onkológusokat abban, hogy pontosabban felmérjék: egy adott daganat mekkora eséllyel képez áttétet. Ez a módszer nem a genetikai mutációkat vagy a mikroszkópos képet vizsgálja, hanem azt a fizikai tulajdonságot, amelyet ritkán említünk a rák kapcsán: a tumorsejtek „ragadósságát”, azaz tapadóképességét.

A kutatók azt találták, hogy a daganatból származó sejtek tapadási hajlama előre jelezheti, mennyire valószínű, hogy ezek a sejtek leválnak a primer tumorról, bekerülnek a vér- vagy nyirokkeringésbe, és végül újabb daganatot hoznak létre a test más részein.

Állatkísérletekben már bizonyították: a különböző tapadási szintek jól jelzik, kialakulnak-e áttétek. Emberi minták vizsgálatakor pedig kiderült, hogy az egészséges mellszövet sejtei rendkívül erősen tapadnak, míg az előrehaladott emlődaganatokból származó sejtek jóval kevésbé „ragadósak”.

A részben az amerikai Nemzeti Rákkutató Intézet (NCI) által támogatott kutatás eredményeit 2025. március 25-én publikálták a Cell Reports folyóiratban.

A szerzők hangsúlyozzák: nagyobb, több betegen végzett vizsgálatokra van szükség. De ha a módszer beválik, a klinikusok a jövőben talán olyan információ birtokába jutnak, amely segít jobban megkülönböztetni az alacsony és magas áttétképződési kockázatú betegeket – akár a 0. stádiumú emlőráknak is nevezett duktális karcinóma in situ (DCIS) esetében is.

„A remény az, hogy a készülék segítségével azt mondhatjuk majd egy páciensnek: Ön az áttétképződési kockázat alacsony végén áll, vagy éppen azt, hogy nagyobb kockázatnak van kitéve, ezért más kezelési stratégiát javasolnánk” – mondta a kutatás vezetője, Dr. Adam J. Engler, a Kaliforniai Egyetem (UC San Diego) biomérnöki professzora. „Ettől még messze vagyunk, de az adatok minden bizonnyal ebbe az irányba mutatnak.”

Hogyan működik az új eszköz?

A kutatók egy mikrofluidikai platformot fejlesztettek, amely folyadékáramlást használ arra, hogy a műtét során eltávolított daganatból származó sejteket egy olyan kamrán vezesse keresztül, amelyet egy jól ismert extracelluláris mátrixfehérje, a fibronektin borít.

Ez a fehérje kulcsfontosságú a tumorsejtek tapadásában és a daganat szerkezetének fenntartásában. Amikor a sejtek áthaladnak a kamrán, különböző mértékben tapadnak meg annak falán. A készülék ez alapján képes „szétválogatni” őket: minél gyengébben tapadnak, annál nagyobb lehet az esélyük arra, hogy a való életben is könnyebben válnak le az eredeti tumorról.

A kutatástól független szakértő, Dr. Eric Johnson Chavarria (NCI Fizikai Tudományok – Onkológiai Hálózat) szerint a módszer azért különleges, mert a tumorsejtek fizikai viselkedését használja fel a kockázat becslésére. Elmondása szerint még további vizsgálatok szükségesek különböző daganattípusokban, de a megközelítés ígéretes, és a személyre szabott onkológiai döntéshozatal új eszköze lehet.

Mi az a sejtadhézió – és miért fontos a rák esetén?

A test minden sejtje felszínén megtalálhatók azok a molekulák, amelyek ahhoz hasonló módon „ragasztják össze” a szövetet, mint a habarcs a téglafalat. Ezek a sejtadhéziós fehérjék nemcsak az egészséges anatómiai struktúrát tartják fenn, hanem a tumorsejtek működésében is szerepet játszanak.

Az áttétképződés kulcsfontosságú pillanata, amikor ezek a sejtek elveszítik tapadóképességüket, leválnak az eredeti daganatról, majd elindulnak a szervezetben. A rákterjedés egy részét tehát pontosan az a fizikai tulajdonság határozza meg, amelyet ez az új eszköz mérni képes.

Az UC San Diego kutatócsoportja 2017 óta vizsgálja, hogy miként válnak le a tumorsejtek, és vajon lehet-e azonosítani azokat a sejteket, amelyek a legnagyobb valószínűséggel indítanak el áttéteket.

Az eredmények: különböző sejtek, különböző tapadás

A kutatók először egérkísérletekben tesztelték a módszert. Amikor olyan tumorsejteket ültettek be, amelyek erősen tapadtak a kamrában, a rák jóval ritkábban adott áttétet a tüdőbe. A gyengébben letapadó sejtekkel viszont sokkal gyakrabban jelentek meg áttétek.

Ezután 16 nő daganatszöveteit vizsgálták:

• egészséges mellszövetből,
• DCIS-ből,
• és invazív emlődaganatokból származó mintákból.

A tapadási mintázat jól elkülönítette a különböző szöveteket. Az egészséges sejtek erősen tapadtak, míg az invazív tumorok sejtjei jóval kevésbé.

Meglepő volt azonban, hogy a DCIS-minták ragadóssága változó volt – mintha egyes szövetek már az agresszívabb működés felé tartanának, mások viszont inkább az ártalmatlanabb formához közelítenének.

Ez különösen fontos felismerés lehet, hiszen ma nincs megbízható módja annak előrejelzésére, hogy a DCIS mely esetekben válik invazív emlőrákká. Bár az invazívvá válás kockázata általában alacsony, a bizonytalanság miatt a legtöbb érintett nő valamilyen kezelést kap – gyakran akkor is, ha talán nem lenne rá szüksége.

A tanulmány első szerzője, Madison Kane szerint az új eszköz segíthet elkülöníteni azokat a nőket, akiknél valóban nagyobb az esély az agresszívvá válásra, és azokat, akiknél biztonságos lehet a megfigyelés, felesleges kezelések nélkül.

A kutatócsoport a következő öt évben DCIS-ben szenvedő nőknél tervezi a módszer klinikai tesztelését. Emellett tüdő- és prosztatarák esetében is vizsgálják, hogy a koncepció más daganattípusokra is alkalmazható-e.

„Nincs univerzális biomarkerünk az áttétek pontos előrejelzésére” – mondta Dr. Engler. – „Úgy gondoljuk, hogy a fizikai tulajdonságok, például a tapadás, lehetnek az elsők azok között, amelyek valóban jó útjelzők lesznek.”

Kapcsolódó cikk

Amikor a daganat elszabadul: ezeket kell tudnia a rákos áttétekről

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!