"4 héttel a harmadik gyermekem születése után IV. stádiumú mellrákot diagnosztizáltak nálam"
Mindössze 33 évesen diagnosztizálták nála a mellrákot.
Sarah ápolónőként dolgozott, amikor a harmadik terhessége utolsó trimeszterében különös, tompa fájdalmat érzett a bal csípőjében. A kellemetlenség napról napra erősödött, de nőgyógyásza megnyugtatta: valószínűleg a baba pozíciója vagy a terhesség természetes következménye.
A kislánya, pontosan a kiírt időben született meg, és a fájdalom rövid időre valóban eltűnt. Ám amint a szülés utáni adrenalin csillapodott, a panasz újra jelentkezett – ezúttal sokkal erősebben.
- Mielőtt elhagytam volna a kórházat, már sántítottam. A nővérek aggódtak, hogy elesem, így járókeretet adtak. Akkor éreztem először, hogy valami nagyon nincs rendben – idézi fel.
Az orvosa még ekkor sem gyanakodott komolyabb problémára, ezért fizioterápiát javasolt, hogy visszanyerje az erőnlétét és mozgékonyságát.
Egy pillanat, amikor minden megváltozott
Otthon a férjére, Gabe-re támaszkodott, amíg próbált felépülni. De a tétlenséget nehezen viselte, ezért egy nap, miközben takarított, hirtelen elcsúszott és a földre zuhant.
- A fájdalom egy pillanat alatt 3-ról 10-re ugrott. Biztos voltam benne, hogy eltört a csípőm – mondta.
A háziorvosa sürgősen behívta vizsgálatra. Minden lépés pokoli volt, így a férje kerekesszéket hozott.
- Ez volt az a pillanat, amikor először tudatosult bennem, hogy ez most tényleg valóság.
Az orvos, akihez továbbküldték, röntgenfelvételt készített. A képernyőn a bal combcsontján egy homályos, negyeddolláros méretű foltot mutatott.
„Mi ez?” – kérdezte. Az orvos aggodalmasan nézett, de azt mondta, fiatal kora és negatív családi előzményei miatt minimális az esélye annak, hogy rosszindulatú daganat lenne. Leginkább csontcisztára gyanakodott, és biopsziát rendelt el.
A telefonhívás, amitől megáll az idő
Egy hetet kellett várnia az eredményekre, majd az orvos azt akarta hogy még aznap menjen be, hogy megbeszélje a biopszia eredményeit – és hozzátette, vigye magával a férjét is.
Aznap egy új orvossal találkozott, aki láthatóan nehezen tudta tartani magát.
- Amikor bejött a szobába, be volt dagadva a szeme. Tudtam, hogy rossz hírt fogok hallani – mesélte.
- Ma megkaptuk a csontbiopszia eredményét, és sajnos nem jók – mondta az orvos, és kijelentette, áttétes emlőrákkal küzd.
- Megfogtam a férjem kezét, és csak annyit mondtam neki: Jól van. Nem sírtam, csak sokkos állapotban voltam.
A diagnózis után újabb vizsgálatok következtek. Ekkor tudta meg, hogy a rák átterjedt a csípőjére, de nem tudták, máshol is jelen van-e. A következő napokban csak vártak.
- A hétvégén nem tudtam leállni a Google-kereséssel – akkor tudtam meg, hogy a várható élettartamom három év.
Az onkológus, aki visszaadta a reményt
Amikor az onkológusa először belépett a rendelőbe, azonnal biztonságérzetet keltett benne.
A PET-vizsgálat eredményein megmutatta, hol helyezkednek el a daganatok – az egyik a combcsontban, a másik a mellében.
Amikor megkérdezte, meddig fog élni, az orvos mosolyogva így felelt:
- A francba, még akkor is járhatsz majd vizsgálatokra, amikor nyugdíjba megyek.
A kezelési terv része volt a masztektómia, kemoterápia és sugárterápia, hogy elpusztítsák a rákos sejteket.
„A hajhullás nem volt annyira traumatikus…”
A kezelések közben kénytelen volt abba hagyni a szoptatást, ami érzelmileg rendkívül megterhelő volt. Norah ekkor mindössze négyhetes volt.
Bár vegetáriánus életmódot folytatott, nem ivott alkoholt, és rendszeresen mozgott, mégis rákos lett.
- Az esélyek minden tekintetben az én javamra szóltak. Mégis megtörtént.
A kemoterápiát viszonylag jól viselte – napi öt kilométert is sétált, miközben a gyermekeiről is gondoskodott.
- A fiam rám nézett, miután leborotváltam a hajam, és azt mondta, úgy nézek ki, mint egy rocksztár.
De ami igazán nehéz volt, az nem a hajhullás.
- A hajhullás nem volt annyira traumatikus. Ami traumatikus volt, az az, ahogyan az emberek rám néztek.
Újrakezdés
A masztektómia és a sugárkezelés után visszatért a csípőfájdalom, amitől ismét megijedt. Szerencsére a vizsgálatok szerint a rák nem terjedt tovább – de csípőtörést szenvedett, így teljes protézist kapott.
A hormontermelés csökkentése érdekében eltávolították a petefészkeit is. „Ma 38 éves vagyok, és négy éve vagyok menopauzában – de nincs aktív betegség a szervezetemben.”
A gyógyszerek továbbra is hatékonyak, és még mindig az első vonalbeli kezelését kapja, ami ritka és szerencsés helyzet.
Új élet, új nézőpont
A mellrekonstrukcióhoz egy DIEP lebeny-műtétet választott, amelyhez a saját szöveteit használták. A felépülés hosszú volt, de elégedett az eredménnyel.
Ma már másképp tekint az életre:
- Minden születésnap, minden ünnep ok az ünneplésre. A gyerekeim minden apró mérföldköve dupla értéket kapott azóta.
„Minden nap születésnap”
- Amikor először diagnosztizáltak, kerekesszékben ültem, és szégyelltem, mennyire legyengültem. Ma úgy nézek ki, mint bárki más – és bár a rák elvette a fizikai erőmet, mentálisan és érzelmileg is erősebb lettem...Tudom, hogy az áttétes mellrák valószínűleg egyszer el fogja venni az életemet. Nincs rá gyógymód. De akár két, akár húsz év múlva, minden egyes nap úgy ébredek majd, mintha születésnapom lenne.
Mellrák - ezeket érdemes tudni a különböző stádiumairól
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!
