Barna zsírral - az elhízás ellen!

#életmód #elhízás #kutatás #terápia
2011.06.10. Módosítva: 2015.11.04.

A barna zsír lehet az elhízás elleni harc kulcsa! A Harvard Egyetem Orvosi Karának munkatársai szerint a barna zsír laboratóriumi körülmények között kalóriát éget.

Az emberi szervezet két típusú zsírszövetet tartalmaz: a fehér zsírt, mely raktározza a kalóriát, míg a barna zsír, mely inkább elégeti. A barna zsírszövet növekedése tehát hozzásegíthet a testsúlycsökkenéshez, ezen túlmenően pedig olyan súlyos kockázatot hordozó állapotok kezeléséhez, mint azt elhízás és a cukorbetegség.

Dr. Aaron Cypess és munkatársai korábbi vizsgálataik során kimutatták, hogy ugyan a felnőtt szervezet jobbára fehér zsírt tartalmaz, azonban lényeges mennyiségű barna zsírt tartalmaz a felső testfél nyaktól mellkasig terjedő elülső része. Jelenlegi, az Endokrin Társaság éves találkozóján, Bostonban bemutatott tanulmányuk szerint barna zsírt a mélyebb rétegek is tartalmaznak, gyakran a fehér zsírral keveredve. Így merült fel annak a lehetősége, hogy lehetne-e serkenteni a barna zsír képződését.

A kutatók képesek voltak érett barna zsírsejteket szaporítani, kiindulásul barna szövetből származó éretlen zsírsejt-előalakok voltak. A folyamat a laborban két hetet vett igénybe, azonban élő szervezetben még rövidebb idő alatt végbemehet. Azután mérve a barna zsírsejtek oxigén-felhasználását, megállapították, hogy azok igen intenzíven égetnek kalóriát.

Ugyan a vizsgálat még kezdeti stádiumban van, azonban elképzelhető, hogy az új eljárás elősegítheti az elhízás gyógyítását. Mindazonáltal a módszer nem helyettesítheti a hagyományos megoldásnak számító diétát, és a rendszeres testmozgást.

Forrás: Medipress