Visszatörik, és nem nő a haja? Ebből az ásványi anyagból lehet hiánya
Sokan nem is gondolnák, hogy a töredezett haj csupán egy tünete is lehet annak, hogy az egyik legfontosabb ásványi anyagból hiányt szenved a szervezetünk.
Ha nem vesszük komolyan a cinkhiányt, komoly következményekkel járhat.
Gond, ha hiányzik?
A tápanyagok hiánya sokszor kisebb – nagyobb kellemetlen tüneteket okoz, ám ezek nem mindig jelentenek akkora gondot, hogy foglalkozzunk velük. Ilyen a cinkhiány is, mely az életünk során igazán nagy gondot nem okoz, mivel a jelentős mértékű cinkhiány igen ritka.
Csakhogy az életnek vannak olyan részei, ahol ez az elem bizony hatalmas szerepet tölt be, ez pedig történetesen a fogantatás és a terhesség. A cink ugyanis fontos szerepet játszik a magzat fejlődésében, éppen ezért elhagyhatatlan, fontos tényezője az egészséges terhesség létrejöttének és kihordásának. A gond igazán azzal van, hogy sokan nem is sejtik, hogy kevés a cink a szervezetükben.
Ha azt hinné, hogy ez az anyag csak a nők számára ennyire fontos, akkor téved. A cink nagyrészt, illetve legnagyobb koncentrációban az izmokban, a szívben a tüdőben és az agyban viszonylag egyenletes. Más szervekben azonban – mint például a herékben – koncentrációja nagyban függ a megfelelő cink beviteltől.
A férfiak számára ez pedig azért fontos, mert az elégtelen cink ellátás a sperma minőségének romlásához, sőt, akár a libidó csökkenéséhez is vezethet, mely nagyban rontja a családalapítás esélyeit.
Miből tudhatom?
A cinkhiányt felismerni igen nehéz, mivel sokszor semmilyen tünettel nem jár. dr. Angyal Géza elmondta, hogy azért vannak olyan jelek, melyekre érdemes odafigyelni.
Ilyen lehet a töredezett, elvékonyodó haj, valamint az aknés bőr. A cink jelentős szerepet játszik az egészséges hajhagymák létében, illetve a bőr szépségében is. ha a vérben nincs elegendő az anyagból, akkor ezekre a helyekre sem jut belőle megfelelő mennyiség.
Tudta, hogy a nátha tüneteinek kezelésére is használják a cinket? Olvasson tovább!
A felnőttkori cinkhiány egyik tünete lehet az étvágytalanság is, valamint az elhúzódó sebgyógyulás. Ahogyan azt már említettük, a szexuális vágy csökkenése is jelentkezhet, bár ez más az erőteljes cinkhiány egyik tünete.
Pótolható?
A cink pótlás a táplálkozásból viszonylag jól megoldható. Azonban az olyan kiemelt időszakokban, mint a babatervezés, vagy a várandósság, szükség lehet az anyag pótlására. Erre alkalmasak a komplex várandós vitaminok, melyek tartalmaznak cinket is. fontos azonban arra is figyelni, hogy a készítményben az anyag szerves kötéssel szerepeljen (pl.: cink – citrát), mivel az ilyen kémiai kötések esetében az anyagok felszívódása akár 80%-kal is jobb lehet, ami jelentős szám!
Olvasta már?
- Kopaszodás férfiaknál: ezek a tápanyagok állíthatják meg
- Kopaszodás, androgén alopécia oka, tünetei és kezelése
- Hajhullás és kopaszodás oka, tünetei, kezelése
- Hajhullás: megvan az ellenszer a férfiönbizalmat romboló
- Kopaszodás ellen: az őssejtek segíthetnek?
- Hajhullás: ha ezt tapasztalja, mielőbb forduljon orvoshoz!
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!