Ezeket látta már?

7 tipp az Alzheimer-kór megelőzéséhez

shutterstock_240191416_0

Az Alzheimer-kórra jelenleg nincs gyógymód, a beteg állapotának romlása csak lassítható. De van 7 orvosi tipp, amivel megelőzhető a betegség.

Egy nemrég kiadott új ajánlás szerint néhány egyszerű változtatással hosszabb ideig megőrizhetjük az agyunk egészségét, és csökkenthetjük az Alzheimer-kór, illetve az azzal összefüggő kognitív hanyatlás kialakulásának rizikóját. Kardiológus, illetve neurológus szakemberek szerint igen szoros az összefüggés a szív- és érrendszeri betegségek és a neurológiai problémák között.

Az évek múlásával az ereink falán egyre több és több úgynevezett plakk rakódik le, vagyis felesleges "hordalék", mely zsírokból, koleszterinből és egyéb anyagokból áll. A vérereink elveszíthetik a rugalmasságukat, és a plakkok leszűkíthetik a vér áramlását, sőt akár teljesen meg is akadályozhatják azt.

Ennek pedig rendkívül súlyos következményei lehetnek, a veseproblémáktól a szívbetegségekig. Ráadásul mivel az agyunkat is áthálózzák az erek, azok károsodása az idegrendszerünkre és az agyműködésünkre is hatással van – ennek a legismertebb "következménye" a stroke, de a tudósok szerint a demencia, illetve az Alzheimer-kór kialakulásában is szerepet játszik az agy nem megfelelő vérellátása.

A szellemi fittség is hozzájárul az Alzheimer-kór megelőzéséhez A szellemi fittség is hozzájárul az Alzheimer-kór megelőzéséhez Forrás: EgészségKalauz

Megelőzhető az Alzheimer-kór

"A kutatási eredmények alapján az életmódunk nemcsak a szív- és érrendszeri betegségek, de az időskori neurológiai problémák, így a kognitív hanyatlás, a demencia, és az Alzheimer-kór rizikóját befolyásolja" - mondta dr. Philip Gorelick neurológus, a Stroke című szakmai lapban megjelent új ajánlás egyik összeállítója. "Azt régóta tudják az emberek, hogy milyen szabályokat kellene betartaniuk azért, hogy minél kisebb legyen náluk az agyvérzés vagy a szívroham rizikója. Az orvosoknak azonban arra is fel kell majd hívni a hozzájuk fordulók figyelmét, hogy ezeket a változtatások az idegrendszert érintő betegségek ellen is hatékonyak."

Dr. Gorelick és társai összesen 182 tanulmány és kutatás eredményeit vizsgálták meg, és az elemzésükből kiderült, hogy hét olyan szokás, szabály és tényező van, melyek egyértelműen csökkentik az Alzheimer-kór és a demencia rizikóját.

7 tipp az Alzheimer-kór megelőzéséhez

  1. egészséges, kiegyensúlyozott étrend,
  2. rendszeres fizikai aktivitás,
  3. dohányzás kerülése.
  4. a normális testsúly (vagyis az esetleges túlsúlytól való megszabadulás);
  5. megfelelő vérnyomás(120/80 Hgmm alatt),
  6. megfelelő koleszterinszint(200 mg/dl alatt) és a
  7. megfelelő vércukorszint(100 mg/dl alatt).

"Ha rendszeresen sportolunk, egészségesen táplálkozunk és nem dohányzunk, akkor a vérereink sokáig rugalmasak és erősek maradnak, és a vér útja sem szűkül le" - mondta dr. Gorelick. "Ez pedig hosszú távon szinte felbecsülhetetlen előnyökkel jár együtt. Az agyunk és a szívünk egészségének védelmét már gyermekkorban elkezdhetjük, ha ugyanis korán elsajátítják a jó szokásokat a gyerekek, később könnyebb lesz ezeket betartani." Tudta, hogy a cukorbetegség az Alzheimer-kór előszobája? Olvasson tovább!

A szakember szerint azért is különösen fontos, mert az Alzheimer-kór járványszerűen terjed: évente 7 millió új beteget diagnosztizálnak, és becslések szerint 2030-ra 75 millió demens beteg lesz a világon.

Forrás: EgészségKalauz