Ezeket látta már?

A demencia egyik első jele lehet, ha séta közben nem gördülékeny a beszéd

gyaloglás, séta, demencia, szellemi hanyatlás

Kutatók érdekes megállapításokra jutottak a szellemi leépüléssel kapcsolatban.

Dobson Szabolcs gyógyszerengedélyeztetési szakértő csoportjában korábban egy izgalmas, szellemi leépülést vizsgáló tanulmányra hívta fel a figyelmet.

"A The Lancet Healthy Longevity című szakfolyóiratban megjelent tanulmány szerint a gyaloglás közbeni szellemi feladatvégzés (pl. beszéd, gondolkodási műveletek) képessége 55 éves kortól kezd csökkenni, vagyis akár egy évtizeddel az idős kor előtt, amelyet hagyományosan 65 éves életkortól számítanak." - írta a szakember posztjában, majd kitért arra is, hogy a kutatók nagyszámú, 40 és 64 év közötti embert értékeltek, akik a Barcelona Brain Health Initiative (BBHI) nevű tanulmányban vettek részt.

"Megfigyelték, hogy a normál, nyugodt körülmények közötti járási képesség viszonylag stabil maradt ebben a korosztályban. Azonban még ebben a viszonylag egészséges csoportban is, amikor a résztvevőket gyaloglásra és fejszámolási feladat elvégzésére kérték, a hatodik élettized közepétől kezdődően finom, de fontos járásváltozásokat figyelhettek meg" - írta posztjában Dobson.

Milyen tünetekkel forduljunk neurológushoz?

Bár a demenciának több fajtája ismert, az alábbi tünetekkel mindenképpen forduljunk orvoshoz.

  • Rövidtávú emlékezetkiesés
  • A mindennapi tervezés, döntéshozatal, figyelem nehézségei
  • Beszédzavar (afázia)
  • Begyakorolt mozgások zavarai (apraxia)
  • Tárgyak, személyek felismerésének nehézsége (agnózia)
  • Pszichés változások, zavarok (szorongás, félelem, depresszió)
  • Motiváció hiánya, korábban kedvelt tevékenységek feladása
  • Személyiség megváltozása: agresszivitás, zárkózottság, közömbösség, nyugtalanság stb.
  • Alvászavarok, éjszakai ködös tudatállapotok megjelenése
  • Vegetatív zavarok: széklet-, vizelet ürítés szabályozása

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Így függ össze a magas vérnyomás és a demencia

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#demencia

Forrás: Egészségügyi szakirodalmi tallózó
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához