Ezeket látta már?

"Porszívóval" a stroke ellen

2010.06.16. Módosítva: 2015.11.04.

Porszívózással gyógyítják az agyvérzést? Egy vérrögszívó szívja ki a stroke-képző akadályokat az agyi erekből, mint egy sci-fiben.

Dr. Mayank Goyal, a kanadai Stroke Kongresszuson, június 8-án közölte, hogy 27 Calgary-i beteg - akik súlyos agyvérzésen estek át - tudja, hogy az endovaszkuláris eljárás valóban működik.

"Porszívóval" a stroke ellen

Az innovatív technika egy a Continuous Aspiration Thrombectomy cég által gyártott Penumbra Systemnek nevezett eszközt használ. Ez bontja le, és óvatosan szívja ki a stroke okozó vérrögöket, hogy megnyissa az elzáródott vérereket. Ha egy ischaemiás stroke után néhány órán belül alkalmazzák, visszafordíthatja az agy érintett területeinek a károsodását a véráramlás helyreállításával. Ez megakadályozza az agysejtek végleges elvesztését és az agyi károsodást.

Kommentár: orvosi beavatkozási technikák stroke-ban

Már a 90-es évek óta keresik a módját, hogy agyi érkatasztrófa esetén hogyan lehetne "mechanikus úton", tehát eszközös eljárással eltávolítani az érintett agyi eret eltorlaszoló vérrögöt. Ez az ún. ischémiás (elzáródásos) típusú agyvérzésnél fordul elő. A vérrög oldására - kellő gyorsasággal való kórházba érkezés esetén - az ún. t-pA nevű gyógyszert (szöveti plazminogén aktivátor) alkalmazzák. Régóta felmerült az igény, hasonlóan a szív koszorúereiben lévő vérrögökhöz, az agyi ereknél is a mechanikus beavatkozásra. Hosszú évek óta cikkeznek a klinikai vizsgálatokról, remélhetőleg néhány éven belül "rutineljárássá" válik majd a vérrögszívó eszközök alkalmazása, indokolt esetben. A szerk, Dr. Székely G.

Az eljárásnál a lágyékon keresztül hatolnak be és egy apró katétert vezetnek a vérerekbe. A katétert a nyakig felvezetik, majd egy még kisebb katétert juttatnak az agyba, a vérrög mellé. Ezután kiszívják a vérrögöt.

"Ehhez több éves gyakorlás szükséges" - mondta Dr. Goyal , a Tengerész MR Kutató Központ igazgatója a Calgary Egyetemen. Azonban csak az igazán nagy rögöket lehet ezzel az eljárással eltávolítani.

A stroke-ok mintegy 80 százaléka úgynevezett ischémiás, ami azt jelenti, hogy az agyban egy vérrög miatt megáll a véráramlás. Jelenleg az egyetlen ismert kezelés az ilyen típusú agyvérzésnél a jól bevált vérrögoldó t-PA gyógyszer használata. Ezt a stroke kialakulásától számított három órán belül be kell adni, hogy hasson. Ez az új kezelés csökkenti a vérzés kockázatát, és talán sikerül megmenteni vele az agysejteket az első három órát követően is.

"Ez egy paradigmaváltó megállapítás arról, hogyan kezeljük az agyvérzést szerte a világon" - mondta a Kanadai Stroke Hálózat szóvivője, Dr. Antoine Hakim.

A kihívás annak meghatározása volt, hogy melyik betegnél lenne hatásos az eljárás. A tanulmány kimutatta, hogy azon betegek, akik jó eredményeket kaptak a CT vizsgálaton, majd elvégezték rajtuk az eljárást, általában felépültek egy nagyobb agyvérzésből.

"Az ilyen típusú eljárás eredményei nem mindig jók, emiatt vált fontos kérdéssé a stroke közösségben a betegek kiválasztása" - folytatta Dr. Goyal. "A megfigyeléseink azonban megoldották azt a rejtélyt, hogy miért van ez, és hogy mely betegek számára előnyös ez az eljárás."

Dr. Goyal jelenleg egy oktatási honlapon dolgozik, amely segít más orvosoknak egész Kanadában, hogy a betegek CT felvételeit hatékonyan értelmezzék.

Forrás: Medipress