Ezeket látta már?

Új irányelvek az Alzheimer-kór kezelésére

A legkorábbi stádiumában diagnosztizálnák az Alzheimer-kórt a kedden közzétett új irányelvek szerint - akkor, amikor az amiloidfehérjékből álló plakkok még csak kialakulóban vannak az egyébként egészséges emberek agyában.

Ez az úgynevezett preklinikai (a klinikai tüneteket megelőző) fázis mintegy tíz évvel korábban zajlik, mint ahogy a szellemi hanyatlás bekövetkezik, ezért alkalmas lehet a korai, hatékony beavatkozásra.

Az amiloidfehérje lerakódásainak kimutatására alkalmazhatják a PET (pozitron emissziós tomográfia) vizsgálatot, a gerincfolyadék elemzését és más, biomarkereken alapuló teszteket is. Az irányelvek változásait az Alzheimer Szövetség Honoluluban rendezett éves találkozóján jelentették be. A betegség diagnózisára több mint 25 év óta először tettek módosítási javaslatot a felkért szakemberek.

Az új irányelvek alapján az Alzheimer-kórt három szakaszban diagnosztizálnák - a kifejlődött betegséget, annak enyhe formáját, illetve újonnan javasolt kategóriaként a preklinikai fázist.

Az Alzheimer-kór korai diagnózisára egyre több módszert dolgoznak ki kutatók, ezek között agyi szkennelésnél alkalmazható biomarkerek, valamint gerincvelői folyadék- és vértesztek vannak. Az ajánlások teljes elfogadása előtt még sok teszt alkalmassága igazolásra szorul - hangsúlyozta Bill Thies, az Alzheimer Szövetség vezető munkatársa.

Jelenleg teljes bizonyossággal csak a boncolás állapíthatja meg, hogy valakinek Alzheimer-kórja volt. A gyógyíthatatlan, szellemi leépüléssel járó betegség világszerte több mint 26 millió embert érint.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához