Ezeket látta már?

Ez lehet a tudományos megoldás nátha ellen

Betegségek
2019. november 25. 08:44
nátha

Régóta folynak a kutatások a nátha elleni vírusok legyőzése érdekében, azért, hogy végre megvalósítsák az emberiség egy apró, de régi álmát: megtalálják ennek a nyavalyának az ellenszerét.

Nemrégiben jöttek rá arra, hogy talán nem is közvetlenül a vírusokat kellene célba venni, hanem azt az emberi sejtekben jelen lévő fehérjét, amely nem képes megakadályozni a vírus bejutását a sejtbe. A vírusok ugyanis nem sejtes szerveződésűek, önállóan nem képesek létezni, csak más élőlények sejtjeiben, mintegy parazitaként képesek szaporodni.

Ha tehát befolyásolni lehetne annak a fehérjének a működését, mely a vírust beengedi, a vírus hoppon maradna. Meg is lelték a kutatók egy SETD3 nevű enzimet előállító gént, amikor SETD3 enzim nélküli sejttenyészeteket próbáltak megfertőzni náthavírusokkal: a tenyészet ellenállt, nem jött létre fertőzés. Már egérkísérleteket is végeztek hasonló eredménnyel, azaz a SETD3 mentesen született egerek is ellenálltak a náthavírusoknak.

Már „csak” annyi a feladat, hogy olyan kémiai anyagot találjanak, mely az enzimet előállító gént átmenetileg blokkolni tudja egyéb mellékhatások nélkül. Sajnos erre még várni kell. Addig pedig maradnak a hagyományos nátha elleni szerek: a vitaminok, a forró italporok, szopogató pasztillák és egyebek.

Olvasson tovább! Ezért már a nátha, mint a meghűlés!

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: egeszsegkalauz.hu
# nátha # nátha ellen # Megfázás # orrfolyás

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés