Light cigaretta = súlyos következmények

Betegségek
2016. február 16. 10:25
Módosítva: 2016. március 20. 18:02

Egy új tanulmány szerint az ún. „light”, azaz alacsony kátrány- és nikotintartalmú cigaretták ugyanolyan rossz hatással vannak a szív vérkeringésére, mint a hagyományosak.

Egy új tanulmány szerint az ún. "light", azaz alacsony kátrány- és nikotintartalmú cigaretták ugyanolyan rossz hatással vannak a szív vérkeringésére, mint a hagyományosak. Török kutatók hatvankét húszas évei közepén járó fiatalt vizsgáltak meg, akik látszólag nem szenvedtek szívkoszorúér-betegségben.

A vizsgálatban résztvevő önkéntesek közül húszan legalább három éven keresztül "light" cigit szívtak (8 mg kátrány, 0,6 mg nikotin és 9 mg szén-monoxid), húszan pedig normál cigarettát (12 mg kátrány, 0,9 mg nikotin, 12 mg szén-monoxid). A többi résztvevő nem dohányzott.

A Baskent Egyetem kutatói az ún. CFVR mutatót (a koszorúér véráramlási sebessége, mely azt méri, hogy a koszorúerek milyen gyorsan képesek kitágulni a megélénkült vérkeringés hatására) használták annak kimutatására, hogy az önkénteseknek van-e valamilyen szív-érrendszeri betegségük.

Mindkét csoport tagjait két nappal korábban és harminc perccel azután vizsgálták meg, hogy tizenöt percen belül elszívtak két szálat szokásos cigarettájukból. Az eredmény: a dohányzást követően mindkét csoportban nőtt a vérnyomás és a pulzusszám.

A kutatók azt is kimutatták, hogy a CFVR - ami már eleve alacsonyabb volt a dohányzók körében - a dohányzást követően tovább csökkent. A mutató a "light" cigarettát szívók körében 2,68-ról 2,05-re esett, a hagyományos cigarettát szívók körében pedig 2,65-ről 2,18-ra. A nem dohányzók CFVR értéke 3,11 volt.

Az amerikai Heart folyóiratban publikált eredmények azt mutatják, hogy azok a dohányosok, akik azt hiszik, hogy alacsony kátrány- és nikotintartalmú cigarettára váltva csökkenthetik a dohányzás egészségre gyakorolt negatív hatásait, súlyosan tévednek.

medipress.hu

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# dohányzás

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk