Ezeket látta már?

Gombamérgezés!

Közérdekű téma volt a gombamérgezés, így mi is helyt adunk a hírnek, némi kiegészítéssel.

Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség egy nő és három férfi ellen, mert gyilkos galócát és tuskógombát adtak több

Gombamérgezés!

embernek, akik közül eddig már hármat életveszélyes állapotban szállítottak kórházba.

Hír:

A rendőrség honlapján közzétett fényképes felhívásban szereplő gyanúsítottak október 29-án a XV. kerület erdős részén gombát szedtek, majd abból több embernek is adtak. Az elfogyasztott gyilkos galóca, valamint tuskógomba miatt eddig már három embert szállítottak kórházba életveszélyes állapotban.

Kovács Viktória, az Országos Rendőr-főkapitányság kommunikációs szolgálatának sajtóügyeletese az MTI-nek elmondta, hogy a rendőrséget november 1-jén értesítette a toxikológiai intézet a mérgezésekről, a gyanúsítottakat még aznap este elfogták.

A kihallgatás során felmerült a gyanú, hogy a gombákból több ember is kaphatott, ezért a rendőrség azt kéri, hogy akik a felhívásban szereplő fotókon látható személyektől kaptak vagy vásároltak ismeretlen eredetű gombát, jelentkezzenek bármely kórház toxikológiai osztályán, illetve a Budapesti Rendőr-főkapitányság XIV. kerületi Rendőrkapitányságán tanúkihallgatás céljából.

(A fényképes felhívás a http://www.police.hu/friss/ORF201211021.html internetcímen érhető el.)

- További hasznos információként

- Egy , mint segédeszköz

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához