Ezeket látta már?

Veszély: konzervleves, cumi és a biszfenol-A

Az öt napon át konzervlevest evő emberek vizeletében 1200 százalékkal (!) nagyobb volt a biszfenol-A (BPA) elnevezésű vegyület koncentrációja, mint azoknál, akik friss levest ettek - állapították meg amerikai kutatók.

A Harvard Egyetem kutatóinak tanulmánya, amely a Journal of the American Medical Association (JAMA) című orvosi folyóiratban jelent meg, az egyik első, amelyben a BPA szintjét mérték az emberi vizeletben konzervételek fogyasztását és emésztését követően.

Veszély: konzervleves, cumi és a biszfenol-A

A biszfenol-A megtalálható műanyag palackokban, dobozos italok és konzervek belső burkolatában, a hőnyomtatott papírokban, valamint fogtömésekben is. Az elmúlt évtizedben 130-nál több tanulmány talált kapcsolatot a műanyagokból kioldódó BPA akár alacsony szintje és néhány súlyos egészségügyi probléma között. Összefüggésbe hozták például a mellrák kialakulásával, az elhízással, valamint a korai nemi éréssel.

"Egyes dobozos üdítőitalokról már korábban tudtuk, hogy emelhetik a BPA szintjét a szervezetben. A mostani tanulmány azt sugallja, hogy a konzervételek még nagyobb aggodalomra adnak okot" - figyelmeztetett Jenny Carwile kutatásvezető, a Harvard közegészségügyi karának munkatársa.

A vizsgálatban részt vevő 75 ember vizeletében két nappal azt követően mérték a BPA koncentrációját, hogy a napi egy adag konzervált vagy friss levest öt napon át fogyasztották. Az elemzés azt mutatta, hogy a konzervlevest evők vizeletében 1221 százalékkal nagyobb volt a BPA szintje, mint a többieknél. Azt nem vizsgálták a tanulmányban, hogy a vegyület szintje mennyi idő elteltével csökkent az érintettek vizeletében.

A BPA egészségügyi hatásairól még nincs konszenzus a szakemberek körében. Kanada volt az első ország, amelyik 2008 októberében megtiltotta a BPA használatát cumisüvegekben, miután tanulmányok azt jelezték, hogy a polikarbonátokban használt műanyagadalék károsíthatja a csecsemők és a kisgyerekek idegrendszerét, és ártalmas lehet fejlődésükre.

2010 októberében Kanada szintén elsőként a világon toxikusnak nyilvánította a biszfenol-A-t mint a környezetre és az emberi egészségre is mérgező hatású vegyületet. A döntés alig két héttel azután történt, hogy az európai élelmiszerbiztonsági hatóság, az EFSA kinyilvánította álláspontját, amely szerint a BPA kis dózisban nem jelent veszélyt az egészségre. Ausztrália, valamint az Egyesült Államok néhány állama azonban már korábban korlátozta a vegyület használatát. Európában elsőként Dánia tiltotta be 2010 márciusában a BPA alkalmazását cumisüvegekben, majd júniusban a francia törvényhozók is így döntöttek.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához