Ezeket látta már?

Mióma: ilyenkor már műtéthez, a méh eltávolításához vezet!

mióma, méh eltávolítása, műtét, nőgyógyászati daganat

A mióma meglepően sok esetben a méh eltávolításához vezet.

35 éves kor körül már mintegy 20%-uk érintett, és a korai változókorban ez a szám még tovább növekszik. Egy jóindulatú daganatról van szó, mely azonban meglepően sokszor vezet hiszterektómiához, azaz a méh eltávolításához, holott erre koránt sem lenne annyiszor szükség! A témában dr. Angyal Géza szülész - nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Mióma: mikor van szükség orvosi beavatkozásra?

A miómát sajnos igen jól ismerik a nők. Egyrészt azért, mert aki már találkozott vele az tudja, hogy kifejezetten fájdalmas menzeszt is ki tud váltani, illetve azért is, mert a mióma orvosi kezelése körül igen sok kedélyborzoló történés volt az utóbbi években.

Ezzel a jóindulatú daganattal kapcsolatban orvosi beavatkozásra igazából csak akkor van szükség, ha komoly tüneteket okoz, ez azonban egy idő után jellemzően megtörténik. Nagyon sok esetben javasolják a szakemberek a hiszterektómiát, pontosabban javasolták, mert a mióma eltávolítása a méhből annak végzetes sérülése nélkül igen nehezen kivitelezhető. Mára - köszönhetően a műtéti eljárások fejlődésének - ez már nem így van, vagyis a mióma miatt végzett méheltávolítások száma is jelentősen csökkent.

Amiómák a leggyakoribb jóindulatú (nem rákos) daganatok, amelyek a méh simaizomsejtjeiből erednek, a reproduktív korú nők mintegy 20-50%-ánál előfordulnak. A diagnózishoz több vizsgálat is szükséges lehet, mint például a fizikai vizsgálat, az ultrahang, vagy az MRI. Sok nőnek nincsenek tünetei, de a miómák okozhatnak komoly és kellemetlen tüneteket, mint például erős vagy hosszan tartó menstruáció, alhasi fájdalom, nyomásérzet a medencében, hátfájás, gyakori vizelési inger, székrekedés és a meddőségben is lehet szerepe.

A panaszok súlyossága és a beteg életkora dönti el, hogy a miómát gyógyszeresen kezelik, műtéti úton távolítják el, vagy katéteres embolizációt végeznek. A gyógyító sebészeti eljárások lehetnek konzervatív vagy radikális műtétek. A műtéti beavatkozás hüvelyen keresztül vagy hason át történő metszéssel hajtható végre, amelynek során gyakran a méh eltávolítására is sor kerül.

Évente 13.000 méheltávolítás történik Magyarországon, negyed részében rosszindulatú, háromnegyed részben jóindulatú daganatok miatt, az esetek többségében mióma miatt.

Mióma: hiánybetegségek is okozhatják?

A mióma, ha gondot okoz, orvosi kezelésre szorul, de felfedezése után megfigyelés, rendszeres kontroll is szükséges. Ugyanakkor ma már azt is tudjuk, hogy a mióma az életmódhoz is erősen kötődő probléma, azaz a megfelelő táplálkozással, tápanyagbevitellel és mozgással jelentősen csökkenthető annak esélye, hogy a betegség kialakul, illetve a már létrejött mióma műtéti kezelésre szorul – mondja dr. Angyal Géza.

Az egészséges életmód alapja a megfelelő tápanyagellátottság, hiszen így az úgynevezett hiánybetegségek - melyek a mióma létrejöttében is szerepet játszanak - elkerülhetőek. Alapesetben a tápanyagpótlást az étkezéssel biztosítjuk, csakhogy ez ma már nem ilyen egyszerű.

Kizárólag a helyes táplálkozással sokszor már nem tudjuk kielégíteni a test tápanyagszükségleteit. Ennek több oka is van: egyrészt az élelmiszerek beltartalmának csökkenése, mely a vegyszerezés, légszennyezés, tömegtermelés, stb. következménye. Másrészről pedig a test növekvő energiaigénye a gond. Egyre több a vegyi anyag, amivel találkozunk, a légszennyezettség, a stressz és sok egyéb összetevő, ezek pedig mind fokozzák a tápanyagigényünket.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en, Tiktok-on is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Mióma és méheltávolítás: új, ambuláns méhmegtartó kezelés érhető el Magyarországon

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

mióma

(A cikk megírásában a ratkotunde.hu a Premier Med Egészségügyi-, Oktató- és Kutatóintézet anyagai segítettek)

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához