Önámítás a napi cigaretták számának csökkentése

Betegségek
2009. január 01. 00:00
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Sok dohányos úgy véli, ha le nem is szokik ugyan a cigarettáról, de már azzal sokat tesz az egészségéért, ha a napi elszívott szálak számát jelentősen csökkenti.

Önámítás a napi cigaretták számának csökkentése

Sok dohányos úgy véli, ha le nem is szokik ugyan a cigarettáról, de már azzal sokat tesz az egészségéért, ha a napi elszívott szálak számát jelentősen csökkenti. A norvég Közegészségügyi Intézet kutatása szerint mindez súlyos tévedés: a cigaretták számának csökkentése nem jár kedvező hatással az egészségre.

A Dr. Kjell Bjartveit vezette kutatás több mint 51 ezer férfi és nő dohányzási szokásait és szív- és érrendszeri megbetegedésének kockázatát elemezte. A vizsgálatba 20-49 év közötti résztvevőket vontak be még a hetvenes években, és 3-13 évenként megismételték náluk a vizsgálatokat húsz éven át. A dohányzás mértéke alapján három csoportot képeztek: nemdohányzók, közepes dohányosok és „csökkentők” (ide azok kerültek, akik korábbi cigarettáik számát legalább 15-tel csökkentették).

Az elemzés azt mutatta, hogy az erős dohányosok halálozását alapul véve a „csökkentők” korai halálozásának kockázata szem szívbetegségből sem daganatos megbetegedésből kifolyólag nem lett alacsonyabb, illetve a csökkenés nem szignifikáns, azaz a napi cigaretták számának csökkentése nem jelent kedvező hatást az egészségre. Néhány szakember úgy véli, hogy ezek a kutatások félrevezetők lehetnek, mert a dohányosok hajalmosak más szempontból is egészségtelen életvitelre (pl. egészségtelen táplálkozás, mozgásszegény életmód), azt azonban senki sem vonja kétségbe, hogy az egészségre a legkedvezőbb hatást a dohányzás teljes abbahagyása gyakorolja.

medipress.hu

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: EgészségKalauz
# egészség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk