Ezeket látta már?

Országgyűlés: teljes dohányzási tilalom?

Betegségek
2011. március 03. 09:15
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

OGY - Heintz Tamás: a dohányzást tiltó javaslattal a demográfiai helyzeten javítanának. A zárt légterű nyilvános helyeken történő dohányzás megtiltását célzó törvénymódosító javaslat célja, hogy a leszokásban nyújtson segítséget; a jogszabállyal az ország demográfiai helyzetén szeretnének javítani - mondta Heintz Tamás fideszes képviselő, a javaslat egyik előterjesztője kedden a parlamentben.

Mint mondta: Magyarország demográfiai helyzete egyre romló tendenciát mutat. Az ország jövője szempontjából fontos megállítani ezt a folyamatot, vagyis minden eszközzel védeni kell az életet.

iskola-280x200-d000008328943d91da233

Forrás: Budai Egészségközpont


A politikus közölte: ma Magyarországon minden órában három ember hal meg azért, mert dohányzott. Évente mintegy 28 ezren válnak a dohányzás halálos áldozataivá. Az országban minden harmadik ember, tehát 3 millió ember dohányzik, közülük 1,3 millióan a dohányzás miatt meg is halnak. Ismertetése szerint a tüdőrák-halálozás 95 százalékáért, az összes rákhalálozás 33 százalékáért a dohányzás felelős. A népességfogyás több mint harmadáért a dohányzás felelős. A képviselő szerint ez a törvényjavaslat a polgárok tízezreit mentheti meg.

A dohányzásból származó jövedelmek 2007-ben meghaladták a 325 milliárd forintot. Egy közgazdasági elemzés szerint viszont a dohányzás okozta költségek mintegy 350-385 milliárd forintot emésztettek fel. A GDP 1,7 százaléka vész el így a dohányzás miatt - mondta Heintz Tamás.

Felhívta a figyelmet, hogy a törvénytervezet bevezetése ellen számos gazdasági szereplő lép fel. Komoly érvnek tűnik, hogy a dohányzás ellenes szabályozás negatív gazdasági hatásokkal, így a bevételek csökkenésével, üzletek bezárásával, növekvő munkanélküliséggel jár - sorolta a képviselő, aki szerint azonban tanulmányok nem ezt igazolják. Ha csökken a dohányzás, csökkennek az egészségügyben felmerülő költségek.

A nehéz gazdasági helyzetben mérlegelendő érv lehet az is, hogy a csökkenő dohánytermékek miatt csökken az adóbevétel is. Az az érv ismételhető, hogy a jelenlegi helyzetben a dohányzással összefüggő bevételek 25-60 milliárdos hátrányban vannak a dohányzás következtében fellépő költségekkel szemben - szögezte le Heintz Tamás, aki felszólalásában megígérte, hogy ő is leszokik a dohányzásról.

A pénteken benyújtott törvényjavaslat szerint a jövőben minden zárt légterű nyilvános helyen tilos lehet a dohányzás. A javaslat a közforgalmúnak számító helyek közé sorolja a vendéglátó-ipari egységeket, munkahelyeket, közösségi közlekedési járműveket, illetve azok megállóhelyeit. Ezeken a helyeken nem lehet dohányzásra kijelölt helyiség sem. Kivételt képeznek a pszichiátriai osztályok, illetve hotelek, szállodák saját hatáskörben kialakított dohányzásra kijelölt helyei.

Teljes körű dohányzási tilalom lépne életbe egyebek között a közoktatási intézmények, óvodák, iskolák, bölcsődék, egészségügyi intézmények területén. Ezeken a helyeken a szabadban sem lehetne dohányozni. A javaslat értelmében a Parlamentben sem szabad majd dohányozni.

A javaslat három hónap türelmi időt ad, júliustól lépne életbe a korlátozás.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# általános egészségügyi téma # dohányzásról leszokás # életmód

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához
Tünetkereső illusztráció Tünetkereső Orvos válaszol illusztráció Orvos válaszol Gyógyszerkereső illusztráció Gyógyszerkereső Kalkulátorok illusztráció Kalkulátorok

Extra ajánló

Értesüljön legújabb híreinkről hírlevelünkből

Legnépszerűbb

egészségkalauz logo

TÜNETKERESŐ

pulzus ikon

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

keresés

Keresés, pl. fejfájás

Keresés