Ezeket látta már?

Alvás helyett csak forgolódik esténként? Ez a 7 praktika segíthet

gyogyszerektol_alvaszavar

A rossz minőségű alvás kihat az egészségre is. Ezek a tippek segíthetnek.

Egy amerikai felmérés szerint a lakosság egyharmada álmatlanul forgolódik az ország gazdaságát és saját pénzügyeiket érintő gondok miatt. Az amerikai felnőttek 72 százaléka 8 óránál, 20 százaléka pedig 6 óránál kevesebbet alszik, ami 2001-ben még csak 62 illetve 13 százalék volt. Valószínűleg, mi magyarok sem állunk ezzel jobban.

A kialvatlanság pedig nemcsak fáradtságot okoz, hanem számos kognitív, érzelmi és egészségügyi rendellenességgel is összefüggésbe hozható, köztük a rossz koncentrációs képességgel, a szorongással, depresszióval, elhízással, magas vérnyomással, szívbetegséggel, cukorbetegséggel valamint a memória és az immunrendszer elégtelen működésével. Ezek a tippek segíthetnek!

1. Ragaszkodjunk egy napirendhez!

Próbáljunk minden este körülbelül ugyanakkor lefeküdni, és reggelente ugyanakkor felkelni, még a hétvégén is. A szervezetünk rendszeres alvás-ébrenlét ritmussal (cirkadián ritmus) működik a legjobban.

2. Kerüljük az esti evést és az alkoholfogyasztást!

Három órával lefekvés előtt már ne együnk, és kerüljük a késő esti alkoholfogyasztást. Bár az alkoholtól eleinte elnehezedünk, később ez a hatás elmúlik, és fokozott éberséget tapasztalhatunk, amitől nehezen tudunk elaludni.

3. Testmozgás fontossága

A hét legtöbb napján végezzünk legalább fél órás intenzív testmozgást. Az intenzív azt jelenti, hogy annyira kifulladunk tőle, hogy a lihegéstől csak egy-két szót tudunk kimondani egyhuzamban. Ha az edzéstől nehezen alszunk el, végezzük inkább a mozgást reggel vagy délután.

4. Otthonos hálószoba

Legyen a hálószoba sötét, csendes, hűvös és rendezett. Ha szükséges, tegyünk fel vastagabb függönyöket, vagy húzzuk távolabb az ágyat a zajos ablaktól.

5. Ne legyen képernyő a szobában!

Lefekvéskor mindenki nyugalmat és ellazulást akar érezni, ami vonzza az álmot. Ha valamilyen agystimuláló tevékenységet végzünk, például TV-t nézünk, mobilozunk, e-mailt írunk vagy telefonálunk a hálóban, megszokjuk, hogy valamilyen energikus és aktív dolgot teszünk az ágyban, ez pedig gátolja az alvást.

6. Lazuljunk el!

Egyszerű relaxációs technikákkal oldhatjuk a fizikai feszültséget, és lecsendesíthetjük az elménket, ami elősegíti az elalvást.

Nem tud aludni? Ezek a szobanövények segíthetnek -olvasson tovább!

7. Ne féljünk az elalvástól!

Bár a huszonkettes csapdájának hangzik, sokan észre sem veszik, milyen komoly problémát okoz. A küzdelmet úgy könnyíthetjük meg, hogy másképp próbálunk az elalvásra gondolni. Ahelyett, hogy azt hajtogatnánk: Megint nem fogok elaludni, és olyan leszek holnap, mint a mosogatórongy! mondjuk inkább azt magunknak, hogy Végül el fogok aludni, és kipihenten ébredek majd reggel! Ne nézegessük folyamatosan az órát.

Plusz egy tipp, a gyógytea, ami beválik

Igyunk meg lefekvés előtt fél órával 1:1 arányú komlótoboz, citromfű, orbáncfű teakeverékből készült gyógyteát. A füveket keverjük össze, forrázzuk le, hagyjuk állni 15 percig, majd szűrjük le, langyosan fogyasszuk. Depresszióra szedett gyógyszer esetén az orbáncfüvet mellőzzük, vagy egyeztessünk az orvossal, gyógyszerésszel!

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Átaludta az éjszakát, mégis fáradt? Ez lehet az oka

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

Alvászavar

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához