Ezeket látta már?

Ami fontos: lelki elsősegély telefonszolgálat

Országos találkozót tart hétvégén Debrecenben a Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Szövetsége (LESZ). A szakmai konferencián a telefonszolgálatok munkatársai évente megbeszélik tapasztalataikat - mondta Rénes László, a LESZ alelnöke az MTI-nek.

Mint az esemény egyik szervezője megemlítette, hogy idén több mint kétszáz szakembert hívott meg a 40 éves jubileumát ünneplő Debreceni Lelkisegély Telefonszolgálat. Ebből heten külföldről, Erdélyből, Belgiumból, Oroszországból, illetve a szintén Oroszországhoz tartozó Udmurtföldről érkeznek; utóbbi területen a magyarokkal rokon nép él.

Ami fontos: lelki elsősegély telefonszolgálat

A LESZ 22 tagszolgálatának részvételével zajló rendezvényről Rénes László elmondta: szombaton plenáris ülést tartanak, amelynek mottója: "A konfliktus, amely megtart vagy elveszít". Az előadásokon szóba kerül egyebek mellett az iskolán belüli erőszak, a lelki terror jelensége az iskolában az idősebb és a fiatalabb tanulók között vagy a katonaságnál és a börtönökben.

A délelőtti alkalmon ad elő Varga Gábor pszichiáter, a LESZ tiszteletbeli elnöke, Bugán Antal pszichológus, a Debreceni Egyetem Magatartástudományi Intézetének docense, Almásy Maritta brüsszeli szupervizor. Bodó Sára, a Debreceni Református Hittudományi Egyetem docense a bibliai történetekben megjelenő konfliktusokat elemzi, Kálmánchey Albert szolgálatvezető pedig 9 ezer népdal feldolgozása alapján a konfliktusok magyar népdalokban való megjelenéséről beszél.

A hétvégi kiscsoportos foglalkozások keretében a központi téma szintén a konfliktus lesz, amely többek között a telefonos ügyelő és a hívó között is kialakulhat, ám az ügyelőknek is fel kell tudniuk dolgozni ezt a konfliktust, mert "ha valaki feldúlt, felgyűlt benne sok negatív energia, ezt tudni kell kezelni". Úgy is keletkezhet konfliktus, hogy a telefonos ügyelő félreérti, amit az ügyfél mond - mutatott rá.

Ugyancsak előkerülnek majd a stábon belüli konfliktusok is, és előkerülhet olyan nézetkülönbség, amely az ügyfélhez való eltérő hozzáállásból fakadhat. Ezekből az esetekből, amelyeket egymással osztanak meg az önkéntes munkatársak, mindenki tanul - jegyezte meg.

Terítékre kerülnek majd a családon belüli konfliktusok, a fiatalok konfliktushelyzetei, a szülő-gyermek kapcsolat problémái is. Sok szülő például "nem tud mit kezdeni gyermeke internetes kapcsolataival sem". A mentálhigiénés vizsgálódás során a kiskamaszkor eltűnésére is keresnek magyarázatot, ugyanis "eltűnt az átmenet a babázás és a diszkózás között" - fogalmazott.

A kiscsoportos foglalkozásokon játékfilmekben megjelenő konfliktusokat is dolgoznak majd fel - tette hozzá.

Mint Rénes László közölte, átadják a mozgalmat megalapító Szabó Pálról elnevezett díjat is a debreceni egészségügyi járóbeteg központ igazgatójának, Bedő Zoltánnak, illetve egy belső munkatársnak, aki 24 éve dolgozik anonim módon.

Szombat este fáklyás felvonulást tartanak a debreceni Kossuth téren, késő este pedig Devianciák, konfliktusok megjelenése a magyar könnyűzenében címmel tudományos retró diszkó és úgynevezett "IFOTES-kódolási" versenyt rendeznek. Ennek során olyan lelki, testi, szociális konfliktusokat feldolgozó könnyűzenei számokra táncolnak majd, mint a Bikini Megüssem vagy ne üssem? vagy az Illés Kugli című szerzeménye.

Rénes László elmondta: a magyar tagszervezetek önkéntes munkatársai a Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Nemzetközi Szövetsége (IFOTES) normái szerint dolgoznak. Chad Varah anglikán lelkész 1950-ben Londonban az öngyilkosság megelőzése céljából indította el az első lelki elsősegély-telefonszolgálatot, s ebből nőtt ki a Szamaritánus elnevezésű mozgalom.

Magyarországon 1970 óta működnek telefonos lelkisegély-szolgálatok, jelenleg 22 szolgálat, köztük 9 éjjel-nappal várja a hívásokat. A szolgálatoknak rendszerint az egészségügyi-szociális ellátórendszerrel, a civil szervezetekkel, illetve az egyházakkal is vannak kapcsolataik. A sürgősségi ellátás érdekében a mentőszolgálattal és a rendőrségi bevetési alegységgel minden telefonszolgálatnál kapcsolatba tudnak lépni.

A lelki elsősegély-telefonszolgálatok célja az öngyilkosság-megelőzés, a krízisintervenció és a mentálhigiénés prevenció. A névtelen segítségükkel évente országosan több tízezer hívó él.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához