Ezeket látta már?

Tegyünk az autistákért! (egy otthon alapítása)

Ez jó mulatság, női munka lesz... Női önkéntesek betonoznak a szakáldi autista otthon építkezésén A Habitat for Humanity Magyarország kizárólag női menedzserekből toborzott önkéntesek bevonásával építkezik a Miskolci Autista Alapítvány szakáldi otthonában 2010. június 11-12-én. Az építkezés költségeit a Habitat előfinanszírozza, illetve az egész építkezést vezeti, a munkák 90%-át önkéntesek végzik. Az önkéntes munka összértékét 10 millió forintra becsülik.

A június 11-12-i önkéntes napokra Nyugat-Európából érkező 20 női menedzserek feladata lesz az alap kiásása és betonozása. A résztvevők a Habitat nemzetközi adományozó partnerének, a Whirpoolnak a munkatársai. A Miskolci Autista Alapítvány otthonának alapkövét 2010. április 1-én tették le, ekkor kezdődött meg a vályogház felújítása és bővítése. Előzetes tervek szerint az épületet 2011 novemberében adják át, és 10 autista gyermeknek és fiatalnak ad majd otthont.

A Miskolci Autista Alapítvány által működtetett otthon Magyarországon az elsők között nyílt meg 1996-ban. Jelenleg 15 családban élő autista, értelmi fogyatékos fiatal nappali ellátását végzi, és 37 teljes körű ellátásra szoruló autistának biztosítják jelenleg a megfelelő feltételeket. A Miskolci Autista Alapítvány a Habitattal 2009-ben került kapcsolatba, amikor beadták pályázatukat a Habitat civil szervezetek számára kiírt otthonteremtő beruházásokat tervező pályázatára. Az Alapítvány mellett támogatást kapott a RÉV8 Zrt. projektje, amely Budapest VIII. kerületében folytatott felújításokat 2010 áprilisában, valamint nyertes projekt volt a Corvinus Egyetem Társadalomelméleti Kollégium alapítványa is, ők nagykanizsai szociális bérlakások felújításához kaptak segítséget Ligetváros elszegényedett területén.

A Habitat For Humanity Magyarország idén is folytatja a tavaly elkezdett programját, a civil szervezetek, önkormányzatok, egyházak 2010. május 20-ig adhatták be szociális célú lakhatási fejlesztést megvalósító pályázataikat. A Habitat for Humanity-t 1976-ban alapították az Egyesült Államokban, Magyarországon 1996 óta működik. Célja a méltatlan lakáskörülmények felszámolása, és az, hogy felhívja a figyelmet arra, hogy a tisztes otthon alapvető emberi jog. Alacsony jövedelmű családok lakhatási körülményein javít a szervezet adományokból és önkéntesek bevonásával. Magyarországon eddig 8 településen összesen 340 család gondjain enyhített: 150 család költözhetett új otthonba, 190 családnak pedig kisebb felújításokkal segítettek. Építési projektjei mellett a szervezet ajánlást dolgozott ki a lakáspolitika szociális szempontú megközelítésére, továbbá részt vesz a Nemzeti Lakáspolitikai Tanácsadó Testület munkájában. Az ajánlás elérhető a www.habitat.hu oldalon.

További információ: Benkő Zsuzsa

benko.zsuzsa@newsbreakers.hu +36 70 617 5799

Kiadó: Habitat for Humanity-Magyarország Alapítvány

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához