Rákot okozhat a dízelmotorok füstje

Betegségek
2009. szeptember 04. 10:53
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

Az Ohio Állami Egyetem tudósai leírták, hogyan okozhat rákot a dízelmotorok füstje állatokban: a daganatok növekedéséhez szükséges új erek képződését serkenti.

A jelenséget egészséges és beteg állatokon is megfigyelték. A dízelfüst molekulái kicsiny méretüknek köszönhetően bejutnak a keringésbe, majd a szervekbe és a szövetekbe, hogy ott károsodásokat okozzanak. A kísérletben modellezték a városi lét és a nagy forgalom okozta kibocsátást, azonban ez a szint alacsonyabb volt, mint amit a dízelmotorral meghajtott munkagépek kezelői, a bányákban, hidakon és alagutakban, vasúti sínek mellett, rakodórámpákon, farmokon vagy karbantartó műhelyekben dolgozók tapasztalnak.

"A dízelmotorok füstjének hatására már két hónap alatt is elindulhat a normál szövetekben a daganatképződés" – mondta el Quinghua Sun, a tanulmány vezető szerzője. "Az embereknek oda kell figyelni, hogyan vezetnek és hogyan élnek, hogy kevésbé veszélyeztessék magukat. Emellett a dízelmotorokat is fejleszteni kell, hogy minél kevesebb részecskét bocsássanak ki a levegőbe."

A tanulmány a Toxicology Letters folyóirat online kiadásában jelent meg.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Medipress
# Daganatos betegségek

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk