Ezeket látta már?

Nem hitt a szemének az orvos - 23 kontaktlencse volt a betege szemében

szem, szembetegség, látás, kontaktlencse

Az idős asszony elfelejtette, hogy néhányszor már betette a kontaktlencséjét.

Dr. Katerina Kurteeva szemészorvos a kaliforniai Newport Beachen. Egy páciens szemfájdalomra panaszkodva érkezett a klinikára, de ami ezután történt, arra az orvos sem számított.

A nap vége felé egy 70-es évei közepén járó, napi kontaktlencsét viselő beteg jött be azzal, hogy úgy érzi, valami van a szemében, amit nem tud kiszedni. A páciens akkor már két éve nem járt a rendelőben felülvizsgálaton. A látása homályos volt, de a fájdalom volt az, ami a legjobban zavarta.

A vizsgálat előtt az orvos arra gondolt, hogy a panaszt egy törött kontaktlencse darabja, egy karcolás a szaruhártyán, esetleg fertőzés, szempilla vagy smink okozhatja.

- A vizsgálat során érzéstelenítőt és sárga festéket használtam, hogy azonosítsam az esetleges karcolásokat vagy idegen testeket. Először nem láttam semmit a szaruhártyán, ezért kézzel meghúztam az alsó és felső szemhéjat, hogy megnézzem, van-e valami a felső vagy az alsó fornixban? Ezek a szem mély sarkai, ahol időnként "megakadnak" dolgok.

- Nem sokat láttam - csak egy kis nyálkát, ami lehet természetes reakció az irritációra. Zavarba jöttem. A vizsgálat folytatásához egy szemhéj terpesztőnek nevezett eszközt használtam, amely hosszabb ideig egyszerre tartotta nyitva a felső és az alsó szemhéjat, így szabadon használhattam a kezemet, hogy kiderítsem, mi okozhatja a panaszt.

Amikor az orvos megkérte a pácienst, hogy nézzen lefelé, látta, hogy néhány kontaktlencse széle egymáshoz tapadt.

- Megkértem a beteget, hogy ismét nézzen lefelé, egy hatalmas, sötétlila pacát láttam a szemére ragadt kontaktlencsékből. Majdnem úgy nézett ki, mint egy második pupilla.

Az orvos óvatosan elkezdte lehámozni a lencséket

- Olyan volt, mintha egy pakli kártyát osztanék ki. Rengeteg kontaktlencse volt - azt hittem, ez lehet az én Guinness Rekordok Könyve pillanatom. A közel 20 évnyi praxisom alatt még soha nem láttam ilyet.

- A kontaktlencséket egy zsebkendőre fektetve, finom hegyű csipesszel szétválasztottam mindegyiket, és megszámoltam 23 kontaktlencsét. Feltettem a vizsgálatról készült videót, amit a Dél-Amerikából, Mexikóból és Európából érkező optometristák arra használtak, hogy felvilágosítsák az embereket: minden egyes este ki kell venniük a szemükből az egy napig használatos kontaktlencséjüket. Ezek könnyű, gyenge lencsék, s egyébként sem szabad 24 óránál tovább használni őket.

- Ez a beteg nagyon szerencsés volt - elveszíthette volna a látását, megkarcolhatta volna a szaruhártyáját, vagy fertőzést kaphatott volna. Könyörögtem neki, hogy ne viseljen többé kontaktlencsét, és adjon a szemének egy kis pihenőt, de rögtön visszatért a kontaktlencse viseléséhez. Egy hónappal a vizsgálat után láttam őt, és nagyon jól volt, sokkal jobban érezte magát, és tisztán látott.

- Nem tudom biztosan, hogyan sikerült elfelejtenie, hogy ki is vegye azt a sok lencsét? Arra is gondoltam, hogy talán azért, mert 30 éve viselt kontaktlencsét. Ha valaki hosszú ideig visel kontaktlencsét, az a szaruhártya idegvégződéseinek érzéketlenné válását okozhatja. Ráadásul az idősebb emberek szemhéjvégi fornixa, a legkevésbé érzékeny hely, sokkal mélyebben van, és ezért sem érezhette a lencséket. Nagyon szerencsésnek érzem magam, hogy ezt videóra vettem, mert ezzel is figyelmeztethetem az embereket, hogy minden egyes este vegyék ki a kontaktlencséjüket. Ez egy happy end volt, de nagyon gyorsan elfajulhatott volna a dolog - mondta a szemészorvos.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Ha kontaktlencsét visel, erre nagyon figyeljen nyáron!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

kontaktlencse

Forrás: insider
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához