Szenvedélybetegek gyógyulási és felépülési folyamata a metaforák tükrében

#alkoholizmus #dohányzás #drogfogyasztás #szenvedélybetegség
2013.10.10. Módosítva: 2015.11.04.

A metaforát két szempontból is megközelíthetjük. Az egyik esetben két dolgot hasonlóságuk vagy hangulati jellemzőik alapján kapcsolunk össze: „Pajkos gyermek a sors, csak úgy játszik vele” (Arany János: Toldi IX.). A másik esetben – és ez az előző meghatározáshoz képest sem más, csak a hangsúlyok különböznek – valamilyen bonyolult dolgot egy egyszerűbb, közérthetőbb dologgal helyettesítünk: „az elméleti építkezéshez szilárd alapok szükségesek”.

Itt az elméletalkotást – ami egy elvont elméleti leírás – a házépítés mindenki által ismert folyamataival és szavaival (építkezés, alapok) helyettesítjük. Pontosabban, a házépítés leírását "visszük át" az absztraktabb fogalom leírására és érthetővé tételére.

Szenvedélybetegek gyógyulása során mindkét típusú metafora-értelmezéssel találkozunk.

Út és utazás

Szenvedélybetegek gyógyulási folyamatait gyakran hasonlítjuk egy utazáshoz; egy úton kell végighaladni, ahol számtalan kanyargó vár ránk – az út soha sem nyílegyenes. El-eltérünk az úttól: azaz a gyógyulás céljaitól. Előfordulhatnak "megcsúszások" és "visszaesések". A magyar nyelv hangsúlyosan különbséget tesz e két jelenség között. "Visszaesés" az, amikor valaki az úton haladva, visszaesik egy korábbi állapotba: elhagyja a szermentességet, újra elkezdi a pszichoaktív anyagot (alkohol, kábítószer vagy akár a dohányzás, a cigaretta) használni.

Erőfeszítéseket kell tennie – a segítőjével együtt – hogy ebből az állapotból kikerüljön (visszaesés menedzselés), illetve már a visszaesés előtt fel kell készíteni ennek a lehetőségére és arra, hogy mit tud tenni, hogy elkerülje a visszaesést (visszaesés megelőzés). Ilyen lehet az, hogy a kliens megtanulja, hogy számára melyek a nagy kockázatú helyzetek, amelyekkel – az utazásának ebben a szakaszában – nem tud megbirkózni és jobb, ha kerüli ezeket: pl. egy alkoholfüggő ne menjen kocsmába vagy italozó emberek társaságába. Később majd megtanulja kezelni ezeket a helyzeteket, de egy korai fázisban erre még nem képes.

A "megcsúszás" a visszaeséssel szemben a szerhasználat átmeneti, néhány alkalommal történő visszatérését jelenti; de a kliens halad tovább az úton, folytatja az utazását, a megcsúszásból könnyen "fel lehet segíteni". Az út és az utazás metafora alkalmas arra is, hogy egy veszélyes szakasz közeledtével – mint amilyen a nagy kockázatú helyzet – mikor tud még visszafordulni, és mikor van az, amikor már erre képtelen. Ilyenkor bekövetkezik a megcsúszás vagy a visszaesés: ekkor általában szakember segítségére van szükség.

Talpraállás, felépülés

Mindkét kifejezés a szenvedélybetegek esetében arra utal, hogy nem elég elérni a szermentességet, az absztinenciát, hanem ennél többre kell törekedni. ugyanis hiába lesz valaki szermentes, ha az életformáján, a gondolkodásán nem változtat, bármikor, a legkisebb nehézség esetén – vagy éppen akkor, amikor valamilyen öröm éri és azt akarja "megünnepelni" – vissza tud esni. Az életformaváltást fejezi ki a "talpraállás" és a "felépülés".

Ha valaki a "talpára áll", az azt jelenti, hogy képes az önálló, független életre, képes magát eltartani, képes az életét saját akarata szerint vezetni. A felépülés folyamata is erre utal. A nyelvben – nemcsak a magyar nyelvben – a felfelé mutató, a felfelé irányuló kifejezések általában pozitív jelentést kapnak: a talpraállt is egy alulról-felfele irányra utal. A felépülés szóban a ’fel’ igekötő, de az ’épülés’ is egy felfelé történő elmozdulást fejez ki, így pozitív értelmet kap. Az előzőekben említettük a visszaesést és a megcsúszást: mindkét szó valamilyen "lefelé" történő helyzetváltoztatásra utal, aminek negatív színezete van.

Sokan a gyógyulás kifejezés helyett szívesebben használják akár a talpraállás, akár a felépülés kifejezéseket, mert úgy érzik, azt a változást, ami egy szenvedélybeteggel történik a gyógyulása során, ezek a kifejezések jobban jellemzik. Talpraállt: azaz egy jelentős "fordulat" következett be az életében, hasonlatosan ahhoz, amikor valaki a "talpára áll" és önálló életet kezd élni. A felépülésnél pedig a folyamatjelleget hangsúlyozzák: egyik-napról a másikra nem lehet felépülni; ez egy hosszú utazás, számtalan "állomással", tévúttal és kanyarral.

A gyógyulás pedig inkább egy rövidre zárt, egyszeri, gyors folyamatot idéz meg. Sokszor a gyógyulás még a gyógyítóval is kiegészül: a szenvedélybetegek hosszú utazása során pedig biztosan lesznek olyan fázisok, amikor "gyógyítók" nem állnak rendelkezésre. A felépülés ezt az öngyógyító folyamatot is jobban le tudja írni.

Miért érdekes, hogy milyen metaforák jelennek meg a szenvedélybetegek kezelése során? A metaforák eredeti értelmükben a "képes beszéd" céljait szolgálták: szinte láthatóvá, jól érzékelhetővé tették a gyógyulás folyamatát. Más metaforaértelmezések is hasonlítanak ehhez, amikor egy-egy jelenséghez pozitív dolgokat, pl. irányokat (fel, alulról-felfelé) társítunk.

Az út, az utazás metafora arra is alkalmas, hogy érzékeltessük a gyógyulás egyrészt hosszadalmas, másrészt nem egyenes irányú jellegét: a tévutak, a visszafordulás, a megcsúszás és a visszaesés jelenségét, a kockázatos helyzetek felé közeledés során azt, hogy mikor lehet még "baj" nélkül visszafordulni és egy másik úton elindulni, és mikor következik be, már szinte kivédhetetlenül, a visszaesés, a "zsákutca".

Ugyanakkor, még ebben a helyzetben sem kell feladnia az utazónak a reményt: szakmai segítséggel visszatalálhat a felépülés útjára és folytathatja utazását. Egyes terápiás alkalmakkor a betegekkel fel is rajzolhatjuk ezt az utazást: hogyan képzeli el a felépüléshez vezető utat és mit gondol, hol tart most, milyen veszélyek (eltévedés, mellékút, zsákutca, "rossz útra térés") leselkednek rá és mit kell tennie azért, hogy "elkerülje" ezeket. Láthatjuk, hogy még ezekben a kifejezésekben is mennyire megjelennek az úttal és az utazással kapcsolatos metaforáink.

Egyes, droghasználók kezelésével foglalkozó bentlakásos intézmény parkját úgy tervezik meg, hogy abban út vagy utak és sövénylabirintusok legyenek: a kanyargó, több szakaszból álló utakkal, a labirintussal, az úti célt láthatóvá tevő vagy éppen elrejtő mesterséges utakkal éppen a szenvedélybetegek felépülési folyamatát mintázzák: már nemcsak egy rajzpapíron, hanem egy modellszerű valóságban. Itt az utakon a szenvedélybetegek szó szerint végig tudnak menni és közben elgondolkodhatnak – vagy meditálhatnak - azon, hogy mennyire is egyenes vagy tekevényes a felépülésük útja.

A kezelés során tulajdonképpen nem teszünk mást, mint ezt a közös metaforakincset használjuk: közös, mert a társadalom tagjai, iskolázottságuktól függetlenül, megosztják ezeket, rendelkeznek ezekkel, illetve közös a kliens és a segítő között is. Tehát, a kezelés során ezt a metaforarendszert hozzuk mozgásba és tesszük vele szemléletessé, átláthatóvá a szenvedélybeteg gyógyulási folyamatát, azaz utazását!

ELTE PPK Pszichológiai Intézet

Forrás: EgészségKalauz