A vashiányos vérszegénység csak tünet! Ilyen betegségek okozhatják

Egeszsegkalauz
2024. november 28. 16:54

A vashiány és vérszegénység összefüggése gyakori állapot.

A vashiány és a belőle adódó vérszegénység gyakori állapotnak számít. Elsősorban akkor alakul ki, amikor valamilyen oknál fogva megnő a szervezet vas szükséglete, például fokozottabb növés, terhesség, szoptatás során. Azonban, ha felnőttként várandósság/szoptatás nélkül valakinél vashiányos vérszegénység alakul ki, úgy fontos utánajárni a mögöttes oknak, hiszen ez minden esetben valamit jelez. A témában dr. Fehér Ágnest a Trombózis-és Hematológiai Központ belgyógyászát kérdeztük.

Vashiány és vérszegénység

A vérszegénységnek (anémia) több típusa is létezik: ezek közül a legismertebb az a vashiányos vérszegénység. A vasra nagy szükség van a megfelelő vérképzéshez, mivel a hemoglobin egyik fő alkotórésze, valamint az oxigén hemoglobinon keresztüli szállításában játszik nagy szerepet. Amennyiben fokozódik a vas szükséglet (vagy nő a vasfelhasználás) és ezt a raktárakból nem képes a szervezet fedezni, úgy először vashiány, majd vashiányos anémia lép fel. Vérszegénységről akkor beszélünk amikor már a vörösvértestek, vagy/és a hemoglobin mennyisége a normál szint alá csökken.

Ezek a laborvizsgálatok a legszükségesebbek a diagnózishoz

  • vörösvértest
  • szérum vas
  • szérum ferritin
  • transzferritin
  • transzferritin szaturáció
  • TVF
  • hemoglobin
  • MCV
  • MCH

A vashiányos vérszegénység tünet

- A vashiányos anémia mindig egy tünet, így azon kívül, hogy azt kezelni kell (étrend, gyógyszer, szükség esetén vénás vaspótlás), fontos a kiváltó ok felkutatása és annak rendezése - tanácsolja dr. Fehér Ágnes, a Trombózis-és Hematológiai Központ belgyógyásza.

A leggyakoribb állapotok, melyek vashiányos vérszegénységhez vezethetnek

Nem megfelelő étkezés: az egyoldalú étkezés miatt különböző hiányállapotok alakulhatnak ki, így vashiány is. Ez főleg a vegetáriánusokat veszélyezteti, ugyanis a vas az állati eredetű táplálékokból tud a legjobban felszívódni. Ezen kívül nem jól összeállított fogyókúra is vashiányt eredményezhet.

Felszívódási zavar: a vashiányos vérszegénység hátterében gyakran találni valamilyen felszívódási zavart. Gluténérzékenység esetén pl.a vékonybél bélbolyhai károsodnak, így nem képes azokon keresztül a vas ideálisan felszívódni. Cöliákián kívül ok lehet még gyulladásos bélbetegség, de olyan onkológiai állapotok is, melyek hatással vannak a vas felszívódására.

Fokozott vérvesztés: ekkor nem elsősorban sérülés, komoly trauma miatti vérvesztésre kell gyanakodni, hanem olyan kórképekre, mint az erős menstruáció (ennek okát is érdemes kideríteni), vérzékenység, illetve a vérzéssel járó krónikus kórképek (aranyér, a gyomor-bél traktusból származó vérzések).

A vashiány tünetei, következményei

A vashiány jelei nem egyértelműek, és más állapotok vagy betegségek is okozhatnak hasonló tüneteket. Vashiányra utalhat:

  • fáradtság, gyengeség,
  • memória- és koncentrációs zavarok,
  • szédülés,
  • csökkenő teljesítmény,
  • nagyobb hajlam a fertőzésekre,
  • az állóképesség romlása,
  • gyermekeknél viselkedési zavarok,
  • csökkent szexuális késztetés.

A vashiány következményei többféle területet érinthetnek. Kialakulhat:

  • vérszegénység,
  • csökkent immunműködés,
  • várandósság idején koraszülés,
  • csecsemőknél a fejlődés zavarai.

A vashiányos vérszegénység enyhe esetekben nem jár nagyobb veszéllyel, de tartós, kezeletlen állapotban szívelégtelenséget, szívmegnagyobbodást, szívritmuszavarokat okozhat.

Összegezve

  • Vashiányos vérszegénység a szervezet vas szükségletének növekedése miatt alakul ki.
  • Felnőtteknél vashiányos vérszegénység esetén fontos a mögöttes ok felkutatása.
  • Vashiányt okozhatja egyoldalú étkezés, felszívódási zavar vagy fokozott vérvesztés.
  • Vashiányos vérszegénység súlyos esetben szívelégtelenséget okozhat.

Vérszegénység, vashiány: így derítheti ki biztosan, hogy mi okozza
Cikkajánló

Vérszegénység, vashiány: így derítheti ki biztosan, hogy mi okozza





EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: Trombózisközpont
# vashiány# vérszegénység# vaspótlás# anémia

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk

(function () {function callGoogleTag(doNotPersonalise) {var nonPersonalisedAds = typeof doNotPersonalise === 'boolean' ? Number(doNotPersonalise) : 1; var adPreview = ((document.location.search.match(/adPreview=[^&]+/g) || [])[0] || '').split('=').pop(); var pageUrl = ''; var pagePath = document.location.pathname.slice(0, 40); var pathArr = (document.location.pathname.match(/([^/]+)/gm) || []).reverse(); for (var i = 0; i < pathArr.length; i++) {if (pathArr[i].match(/^[0-9]+$/g) === null) {pageUrl = pathArr[i].slice(0, 40); break; }} if (window.googletag && window.googletag.cmd) {googletag.cmd.push(function () { googletag.pubads().setRequestNonPersonalizedAds(nonPersonalisedAds); googletag.pubads().collapseEmptyDivs(); googletag.pubads().setTargeting('pageUrl', pageUrl); googletag.pubads().setTargeting('pagePath', pagePath); googletag.pubads().setTargeting('adPreview', adPreview); googletag.enableServices(); }); }} if (typeof window['__tcfapi'] === 'function') {window.__tcfapi('addEventListener', 2, function (tcData, success) {if (success && (tcData.eventStatus === 'tcloaded' || tcData.eventStatus === 'useractioncomplete')) { callGoogleTag(false); window.__tcfapi('removeEventListener', 2, function (success) { }, tcData.listenerId); }}); } else { callGoogleTag(true); } })();