Ezeket látta már?

Kiserek segítik a szívroham túlélését

A szívben a koszorúerek apró ágai képesek biztosítani a szív ellátását, ezáltal járulva hozzá a regeneráció folyamatához – olvasható a European Heart Journal hasábjain.

A szívinfarktus oka a szívizmot ellátó koszorúerek elzáródása. Azonban egyesekben léteznek apró erek (orvosi szóval: kollaterálisok), melyek kikerülik az elzáródott artériát, és képesek biztosítani az érintett terület vérellátását. Dr. Pascal Meier (Londoni Szívkórház) és munkatársainak vizsgálatai szerint azok esetén, akiknél ilyen típusú erek jelen vannak, mintegy 36 százalékkal alacsonyabb annak valószínűsége, hogy szívbetegségben fognak meghalni.

Kiserek segítik a szívroham túlélését

A szív érellátása egyéni változatosságot mutat. Az új vizsgálat mintegy 12 korábbi tanulmány eredményeit elemezte ki, melyek összesen 6529 résztvevőre terjedtek ki. A természetes bypassként (áthidalóként) működő erek megléte mind a gyógyszeresen kezelt, mind a koszorúér-beavatkozáson átesett betegek esetén javította a túlélést. Amennyiben az ilyen erek keletkezését befolyásolni lehetne, javítani lehetne a szívbetegek várható kimenetét.

Mindazonáltal alapvető lenne annak megértése, hogy egyesekben miért működik jobban a járulékos érhálózat, másokban miért nem, valamint az is, hogy a rendszeres testmozgás befolyásolja-e a szerveződést. Jelenleg a kutatók őssejtek segítségével próbálnak az élő szervezetben ereket előállítani, melyek javíthatják a keringést – nem csupán szívben, hanem a cukorbetegségben nagy problémát jelentő alsó végtagban is.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához