Ezeket látta már?

Szívprobléma a negyvenesek romló teljesítménye mögött?

2017.10.11. Módosítva: 2017.10.11.
szivbeteg_idos

Ha elmúlt 40 és azt veszi észre, hogy korábbi edzésteljesítménye csökken, esetleg a lépcsőzés meríti ki jobban, mint korábban, vagy mellkasi szorítást érez, elképzelhető, hogy szívproblémák állnak a háttérben.

Van gyanús tünete a szívproblémának

Bizonyított, hogy futók átlagosan 6 százalékkal lassabban futnak, miután betöltik a negyvenet, az 50-es és a 60-as éveikben 10 százalékkal lesznek lassabbak, és 15 százalékkal, ha már 70 felett járnak. Csökken az erő, a hajlékonyság és a csontok sűrűsége is.

Ezek természetes folyamatok, amelyek ellen a megfelelően kialakított, optimális esetben teljesítménydiagnosztikára épülő edzéssel sokat lehet tenni. Ilyenkor nagyobb hangsúlyt kell fektetni az izomerő növelésre és a hajlékonyság megőrzésére, ami később akár az állóképességi teljesítmény fokozódását is eredményezheti.

- Ugyanakkor van néhány gyanút keltő tünet, amely nem feltétlenül tudható be az idő múlásának vagy akár egy nem hatékonyan felépített edzéstervnek – hangsúlyozza dr. Vaskó Péter, a Budai Kardioközpont kardiológusa.

Ha időben orvoshoz fordulunk, a nagyobb baj elkerülhető Ha időben orvoshoz fordulunk, a nagyobb baj elkerülhető Forrás: EgészségKalauz

Milyen jelekre kell figyelni szívprobléma esetén?

- Ha a futás vagy más kardioedzés után lihegünk, az rendben van, de arra mindenképpen fel kell figyelni, ha csökken annak a terhelésnek az ideje vagy intenzitásra, ami már lihegésre késztet minket.

- Gyanúra adhat okot, hogy bár rendszeresen mozgunk, az olyan, bemelegítés nélküli végzett, hétköznapi aktivitások, mint például néhány emeletnyi lépcsőzés vagy egy sprint a busz után, komolyan kimerít minket.

- Amennyiben a pulzusunk jóval lassabban rendeződik az edzés után, mint korábban, azt jelezheti, hogy a szívnek több időre van szüksége az alkalmazkodáshoz.

- Nem feltétlenül kapcsolódik a terheléshez, de mindenképpen kivizsgálást igénylő panasz a mellkasi szorítás vagy fájdalom, a szívdobogás-érzés. Ez eleinte még akár kötődhet is egy-egy stresszhelyzethez, amikor nagyon a "szívünkre veszünk" egy eseményt, vagy "szíven üt" egy hír. Amennyiben azonban ez az érzés már mindenféle beazonosítható ok nélkül, rendszeresen jelentkezik, mindenképpen ajánlott a kardiológiai kivizsgálás.

- Természetesen mindenképpen figyelmet igényel, ha úgy érezzük, rendetlenkedik a szívünk, be-bedobban, esetleg kihagy egy ütemet.

Milyen vizsgálatok szükségesek, ha szívproblémánk van?

- Elsősorban természetesen egy kardiológiai vizit ajánlott, bármilyen teljesítménycsökkenés vagy mellkasi panasz esetén. A vizit során megismerjük a panaszokat, a kórtörténetet és az esetlegesen már szedett gyógyszereket. Innen lehet elindulni valamilyen irányba, és valószínűleg szükség lesz további vizsgálatokra is.

- Elsődlegesen akár egészségeseknek is fontos évente a nagylabor vizsgálat, amely – addig esetleg rejtve maradó - problémákra világíthat rá, amelyek a tünetek hátterében állhatnak. A laboreredmények értékelése után kiderülhet, hogy a nyugalmi EKG-n túl szükség van-e terheléses EKG-ra. Vannak olyan betegségek ugyanis, amelyeknek az EKG-n kimutatható jelei csak terhelésre jelentkeznek.- ismerteti Vaskó doktor.

Tudta, hogy egy egyszerű vérteszt is kimutatja a szívbetegségre való hajlamot? Olvasson tovább!

A vizsgálattal az ellenőrizhető, hogy a koszorúerek mennyire képesek fizikai terhelés mellett megfelelő mennyiségű vért szállítani a szívizomnak, illetve oxigénhiány esetén a szívizom milyen tünetekkel reagál. Ekkor jelentkezhet például a mellkasi fájdalom, vagy akár a nehézlégzés, ritmuszavar.

Az esetleges billentyűhibákat, illetve a szívritmuszavar mögött meghúzódó egyéb okokat sokszor a szívultrahanggal lehet kimutatni. A kivizsgálás különösen ajánlott azoknak a negyveneseknek, akik máskülönben fittnek, általában egészségesnek érzik magukat, de az említettekhez hasonló, zavaró tüneteket tapasztalnak. Korán elcsípve, minden állapot vagy betegség könnyebben kezelhető.

Forrás: Budai Kardioközpont

Forrás: EgészségKalauz