Ezeket látta már?

Szívzörej okozhatta a 13 éves hatvani fiú halálát

szívzörej, szívbetegség

A 13 éves fiú halát szívleállás okozhatta, de gyógyszert nem kellett szednie.

Az elsődleges orvosszakértői vélemény szerint szívleállás okozta annak a 13 éves hatvani fiúnak a halálát, aki az első óra előtt, az iskolába halt meg hétfő reggel. Az édesanyja a Borsnak nyilatkozott, és elmondta, hogy korábban már jártak Budapesten egy kardiológián a fiú szívzöreje miatt, de gyógyszert nem kapott, nem szedett, viszont folyamatos kontroll alatt volt, folyamatosan ellenőrizték.

Máté még az első óra előtt lett rosszul, és kizuhant a padból a jelenlegi információk alapján szívleállás miatt. A tanárok próbálták újraéleszteni, majd a mentők is több órán keresztül küzdöttek az életéért, de Máté szervezete nem reagált.

Az anya azt is hozzátette, hogy bár volt olyan, hogy ivott energiaitalt a fia, hétfő reggel nem fogyasztott ilyen italt. Elmondta, hogy a fia túlsúlyos volt, aminek pszichés oka volt, ugyanis néhány éve elveszítette az édesapját, amin azóta sem tudta magát túltenni:

Július első hetében lesz három éve, hogy elvesztette az édesapját. Ezt nem tudta feldolgozni, ezért bánatát az evésbe fojtotta. Ezért pszichológushoz is vittem, az utóbbi időben pedig fogyni is kezdett.

Olvasson tovább! Így jelzi a szervezet, ha baj van a szívével

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához