Ezeket látta már?

Újraélesztési rekordkísérlet - a Szív Világnapján!

A Szív Világnapja újraélesztési rekordkísérlettel Nyíregyházán! A megszokott ingyenes egészségügyi szűrésekkel, életmód-tanácsadással, számos sportprogrammal és egy újraélesztési rekordkísérlettel várják az egészségükért tenni akaró városlakókat vasárnap a szív világnapjának nyíregyházi rendezvényeire.

A Szív Világszövetsége által 2000-ben indított nemzetközi kezdeményezés célja, hogy felhívja a lakosság figyelmét a szív- és érrendszeri megbetegedések kiemelkedő gyakoriságára, veszélyeire, valamint a betegségek megelőzésének fontosságára.

Újraélesztési rekordkísérlet - a Szív Világnapján!

Az Egészségügyi Holding Zrt. a Szabolcs-Szatmár-Bereg Megyei Kórházakért Alapítvánnyal közösen évek óta részt vesz a kezdeményezésben, a tavaly a város erdei tornapályáján megrendezett programokra több ezren látogattak ki - hangzott el az eseményt beharangozó hétfői nyíregyházi sajtótájékoztatón. Az idén a Kossuth téren megtartandó rendezvényen a megszokott egészségügyi szűrésekkel várják a kilátogatókat, akik mintegy száz szakképzett ápoló segítségével megmérhetik vércukor- és koleszterinszintjüket, vérnyomásukat, megtudhatják testtömegindexüket, a mentális egészségsátorban pedig hasznos étkezési- és életmódtanácsokat kaphatnak.

Ma Magyarországon évente mintegy 60-70 ezer ember halálát idézik elő a különböző szív- és érrendszeri megbetegedések, 20-25 ezren pedig a koszorúér-megbetegedés által okozott szívinfarktusban halnak meg.

A betegség nemcsak az idősebb, hanem a fiatalabb korosztályt is egyre inkább érinti, ezért a nyíregyházi rendezvény középpontjában idén elsősorban a nők és a gyermekek egészségmegőrzése áll.

Az események délelőtt kezdődnek a Mozdulj Nyíregyháza! című közös tornával, amelyet a kórház gyógytornászai tartanak. A sportolási lehetőségek mellett elsősegélynyújtó sátor is várja az érdeklődőket, az egyik bevásárlóközpontban pedig már péntek hajnalban elkezdődik a hatvan órás újraélesztési rekordkísérlet, amely a tervek szerint vasárnap délután fejeződik be.

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához