Ezeket látta már?

Visszeres láb: ezt teheti ellene, ha nem hagynak alább a panaszai

zsibbadás, égés, tompa fájdalom, lábfájdalom, visszér, lábfájás

Hogyan lehet enyhíteni a visszeres láb okozta fájdalmakat? Az érsebész elmondja.

Bizonyos foglalkozási körökben azonban az évszakok változásától függetlenek a panaszok, erről beszélt dr. Sepa György, a Trombózis- és Hematológiai Központ érsebész főorvosa.

A visszeresség tünetei

A visszeresség tünetei a nyári melegben fokozódnak. A hőség miatt a visszértágulat tünetei romlanak, hiszen a melegben az erek kitágulnak. Ez kellemetlen, feszítő érzést okoz a lábakban. Lábszár fájdalom jelentkezhet és jellemző a lábak fáradékonysága is, a nehézláb-érzés, mely főként estére jelentkezik.

A lábszár bedagadhat, estére jól látható a boka körül a zokni lenyomata. A lelassult vérkeringés miatt a bőr elszíneződése, hámlás is megfigyelhető. Ha éjszaka gyakran ébredünk lábikragörcsre, az szintén figyelmeztető tünet. Súlyos esetben az elhanyagolt visszeresség fekély kialakulásához is vezethet.

Az álló és ülő foglalkozást végzőknél gyakori panasz

A hűvösebb időben vannak, akik fellélegeznek, hiszen az ereket próbára tévő hőség nélkül jelentősen javulhatnak a tüneteik. Sokan azonban ekkor sem tapasztalnak számottevő javulást. A visszeres lábaknak a tartós egy helyben történő ülés és a huzamosabb ideig való állás sem kedvez.

Emiatt fokozott a visszér kialakulásának rizikója, illetve évszaktól függetlenül erősebb panaszokra számíthatnak például az irodai dolgozók, autóbuszvezetők, fodrászok, bolti eladók, minden olyan munkakörben dolgozó, ahol jellemző a lábak tartós mozdulatlansága.

Ezt tehetjük a visszér megelőzéséért

A visszeresség részben alkati kérdés, kialakulását befolyásolja a genetikai hajlam. Ha a családban több érintett is van, akkor mindenképp ügyelni kell a megelőzésre, nemcsak az érintett munkakörben dolgozóknak, de súlyfelesleg, dohányzás és terhesség esetén is, ezek ugyanis mind fokozzák a rizikót.

A megelőzés érdekében fontos a rendszeres mozgás, ez lehet akár séta, kerékpározás vagy úszás. Súlyfelesleg esetén javasolt a kiegyensúlyozott étrend tartása, fogyás és a dohányzás elhagyása. Létezik kifejezetten megelőzést szolgáló kompressziós harisnya is, orvosi vizsgálatot követően ezt célszerű viselni mindenkinek napközben, munkavégzéshez is, akinél fokozott a visszeresség rizikója.

Végleges megoldást a műtét jelent

A kanyargós, kitágult visszerek azért jelennek meg, mert az ér egy adott érszakaszon meggyengült, rugalmasságát vesztette, vagy a vér visszaáramlását meggátoló vénabillentyűk nem működnek tökéletesen. Ennek következtében a vénákból nem tud a vér megfelelően a szív felé áramolni.

Akinél ez az állapot már kialakult, és tünetei is jelentkeznek, érsebészhez kell fordulnia, hogy a panaszai megszűnjenek. A kezelés mindig személyre szabott, az erek állapotától függ. Enyhe visszerek esetén segíthet a mozgás és kompressziós harisnya viselése. Előrehaladottabb állapotban erősebb kompressziós harisnyára van szükség, illetve a műtét elvégzése is javasolt.

Ha a visszerek már kialakultak, végleges megoldást a kezelésre csak a műtét jelent. Ma már korszerű eljárások állnak rendelkezésre, melyeknek köszönhetően akár már másnap visszatérhetünk a munkába, nem kell hosszabb kieséssel számolnunk a műtét miatt.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Láthatatlan visszértágulatok - ezek is fájdalmat okozhatnak

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#visszér

Forrás: Trombózisközpont
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához