Ezeket látta már?

Népbetegség, mégis alig beszélünk róla: másfél millió magyar szenved tőle

vesebetegség, vese, vesekő, vesekő kialakulása, tünetei

Nehéz felismerni, pedig könnyű diagnosztizálni ezt a betegséget.

Ezeket mondhatjuk a világ népességének mára mintegy tizedét érintő idült vesebetegségről (chronic kidney disease). Az ellentmondás csak látszólagos: a CKD valóban szinte észrevehetetlenül, panasz nélkül jelentkezik, miközben már egy rutin vérvizsgálat során is egyszerűen megállapítható az ún. bGFR-érték rendszeres ellenőrzésével – hangsúlyozza a Magyar Nephrologiai Társaság a Vese Világnapján. A változatos kórképekkel, többek között súlyos szív- és érrendszeri komplikációkkal együtt járó civilizációs betegség mozgásgazdag életmóddal és egészséges táplálkozással előzhető meg leginkább. A CKD-nak az egészségügyi ellátórendszerre rótt óriási terhe miatt pedig össztársadalmi jelentősége van a széleskörű edukációnak mind a páciensek, mind az orvosok körében.

A március 9-ei Vese Világnapját a Magyar Nephrologiai Társaság elnöke javaslatára 2005 óta világszerte tartják, hogy mindenki megismerje a vese működését és fordítson nagyobb figyelmet egészségének megőrzésére.

Másfél millió magyart érint

Túlzott kalóriabevitel, elhízás, dohányzás – csupa olyan civilizációs jelenség, melyek veszélyeiről nap mint nap hallunk, és pontosan tudjuk, hogy a modern kor legsúlyosabb népbetegségeiért felelősek. Miközben azonban gyakran beszélünk a krónikus anyagcsere-elváltozásokról vagy a szívelégtelenségről, ritkán esik szó az ezeket előfordulásában jócskán megelőző CKD-ról. Az idült vesebetegség a becslések szerint mintegy másfél millió embert érint hazánkban, és a kialakulásában a magas vérnyomás és a diabétesz is komoly szerepet játszik. Jól látszik tehát, hogy ezek az ártalmak és kórképek szorosan összefüggnek egymással, és szinte dominószerűen következve károsítják az egyes szervrendszereket az egészségtelen életmódból fakadó szövődmények – melyek gyakran végzetesen sokáig rejtve maradnak.

A rendszeres ellenőrzés a kulcs

A Vese Világnapján az ismeretterjesztést alapküldetésének tekintő Magyar Nephrologiai Társaság arra hívja fel a figyelmet, hogy az idült vesebetegség kezelésében kifejezetten kulcsszerepe van a korai felismerésnek. „Kevesen vannak tisztában azzal a megdöbbentő ténnyel, hogy a páciensek vesefunkcióik akár 90%-át is elveszíthetik, mire diagnosztizálják náluk a CKD-t. Mindez abból fakad, hogy a kór nem okoz egyértelmű, könnyedén felismerhető tüneteket, sőt, kifejezetten változatos panaszok jelentkezhetnek, így az orvosok is nehezebben tudják összerakni a teljes képet. Ebből adódóan gyakoriak a hirtelen, gyors állapotromlást mutató betegutak, és akkor már a súlyos szövődményekkel is számolni kell: előrehaladástól függően akár 14-szeresére is nőhet például a szív-érrendszeri a halálozás kockázata” – mondja Prof. Dr. Rosivall László, a Magyar Nephrologiai Társaság elnöke.

Ezért is rendkívül fontos, hogy az idült vesebetegség mihamarabb kikerüljön a leginkább aluldiagnosztizált kórképek közül, a betegek tisztában legyenek az ehhez szükséges rendszeres vizsgálatok jelentőségével, valamint az orvosi protokoll is megváltozzon. Valójában egy rutinszerű, laboratóriumi vérvizsgálattal kimutatható a CKD a páciensek szervezetében, ehhez ugyanis elegendő az úgynevezett bGFR (becsült glomerulus filtrációs ráta, mértékegysége: ml/perc/1,73m2) értéket vizsgálni: amennyiben a 60 alatti eredmény 3 hónapon túl is fennáll a laborleletünkben, úgy sajnos joggal feltételezhetjük, hogy érintettek vagyunk a betegségben, és mihamarabb szakorvos segítségét kell kérnünk. Prof. Dr. Rosivall László hangsúlyozza, hogy a cél az lenne, hogy a bGFR vizsgálata is olyan rendszeres és rutinszerű legyen, mint akár a koleszterin-szint mérése.

A leghatékonyabb mindig a megelőzés

Mint a többi hasonló civilizációs népbetegség esetében, úgy a vesénk egészségének megőrzéséhez is megelőzés a kulcs: a rendszeres testmozgás, a tudatos táplálkozás és a káros szokások (dohányzás, túlzott alkoholfogyasztás) elhagyása a legfőbb szövetségesünk az idült vesebetegség elkerülésében. A már kialakult károsodásokat, a sorban megjelenő szövődményeket már sokkal nehezebb kezelni: a statisztikák szerint pedig a globálisan mintegy 750 millió CKD-s közül több mint 2 millió ember szorul vesepótló kezelésre vagy transzplantációra napjainkban.

A CKD nemcsak a beteget, a családját és a környezetét terheli, de mint az egyik „legdrágább”, a legmagasabb egészségügyi társadalombiztosítási kiadással járó betegség, a nemzeti összkiadást is befolyásolja. A kezelések, eljárások hatalmas terhet rónak az egészségügyi ellátórendszerekre világszerte, az Egyesült Királyságban például az idült vesebetegek kezelése többe kerül, mint a mell-, vastagbél-, tüdő- és bőrdaganatosok gyógyítása együttvéve, a probléma pedig kifejezetten kritikus a fejlődő országok számára.

A megelőzés legfontosabb lépései:

  1. Kezdje a megelőzést már gyermekkorban!
  2. Vigyázzon a veséjére, hogy védje a szívét!
  3. Ne fogyasszon sok sót!
  4. Tartsa alacsonyan a vérnyomását!
  5. Ne hízzon el!
  6. Igyon elég vizet!
  7. Ne dohányozzon!
  8. Figyeljen a veséjére és ellenőrizze a kreatinin szintet és a bGFR-t!

Amennyiben sikerülne a krónikus vesebetegség előfordulását jelentősen csökkentenünk, az nemcsak a lakosság jobb életminőségéhez és átlagos élethossz javulásához, de a nemzeti jövedelem automatikus növekedéséhez is hozzájárulna; ezért a Vese Világnapján – sőt azon túl is – érdekünk és kötelességünk harcolni a CKD előfordulásának csökkenéséért.

A Magyar Nephrologiai Társaság tavaly lépett partnerségre az AstraZenecával, hogy figyelemfelhívással, korai felismeréssel és a kezelési protokoll fejlesztésével küzdjenek az idült vesebetegség rohamléptékű terjedése ellen.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

3 kezelés, ami csillapíthatja a derékfájást

Forrás: Magyar Nephorológiai Társaság
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához