Fáradtan ébred minden reggel? Lehet, hogy nem az alvásával van baj, hanem a napjaival. A stresszalapú alvászavar sokakat érint: így védekezhetünk ellene.
Amikor már maga a diagnózis is gyógyít.
Több olyan mozgásszervi probléma is van, ahol a hosszú várólisták hónapokra hátravethetik a gyógyulást.
Az EgészségAblak nem más, mint egy digitális egészségügyi asszisztens a zsebében. Segít eligazodni a dokumentumok, receptek és vizsgálati időpontok között, miközben időt, energiát és felesleges stresszt takarít meg. Ha még nem próbálta ki, érdemes letölteni és felfedezni, mennyivel egyszerűbbé teszi a mindennapokat.
Az egészségügyben gyakran érezheti azt az ember, hogy túl sok a papír, a beutaló, a lelet, és még nehezebb átlátni, kihez mikor fordult, milyen gyógyszert váltott ki, vagy éppen mi szerepel a kórházi zárójelentésében. Az Elektronikus Egészségügyi Szolgáltatási Tér, röviden EESZT, pontosan erre kínál megoldást: egy olyan országos digitális rendszer, amely összeköti a háziorvosokat, a kórházakat, a szakrendelőket, a gyógyszertárakat és természetesen a pácienseket is.
Az onkológiai döntés mindig egyéni mérlegelésen alapul. Ez azt is jelenti, hogy a szakirodalom és a nemzetközi irányelvek alapján jól körülhatárolható helyzetekben a kemoterápia akár elhagyható.
A lencse akár egy szürkehályog-műtét során, vagy utólag is beültethető.
Egy természetes, az emberi agyban is jelen lévő molekula, a dimetiltriptamin (DMT) csökkentette a stroke káros hatásait állatmodellben és sejttenyészetes kísérletekben.