A jó koleszterin még jobb, mint hittük! A jó HDL-koleszterin nemcsak infarktus ellen véd, hanem a rák kockázatát is csökkenti - ez a fontos tudományos megfigyelés is aláhúzza annak jelentőségét, hogy a halál két leggyakoribb okát jelentő megbetegedés ellen együtt lehet és kell harcolni.
Bodrogi Gyula és Garas Dezső a Rákgyógyításban... Megjelent a Rákgyógyítás magazin 2010. nyári kiadása. A kiemelt témák: daganatműtét utáni helyreállító operációk, rákos gyerekek az onkológiákon, hematológiai daganatok, orvos-beteg kommunikáció, ápolási körkép, házi és kórházi praktikák a kemoterápia elviselhetőbbé tételére, valamint interjú Bodrogi Gyulával és Garas Dezsővel prosztataszűrésről, egészségőrzésről, egészségügyről. A rákbetegek 2008 óta negyedévenként megjelenő ingyenes, hirdetésektől mentes országos magazinja 15 ezer példányban jut el a kórházakba és a betegszervezetekhez, de postán is megrendelhető.
Több civil szervezet követeli: tiltsák meg minden olyan adalékanyag alkalmazását, amely a dohánytermékek fogyaszthatóságát, illetve a hozzászokást, a függőség kialakulását erősítheti. Úgy vélik, az adalékanyagok nélkül sokkal kevesebb fiatal tudná elviselni és elfogadni a dohányfüst beszívásával járó kellemetlenségeket, amelyeket például az ízesítésekkel enyhítenek.
Egy friss felmérésből az derül ki, hogy a közelmúltban a tudomány előrelépésének köszönhetően feltárt összefüggések az egyes gének és a krónikus betegség között a legegészségtelenebb embereknek valami olyat adnak, amire nem lenne szükségük: mentséget egészségügyi problémáikra.
Csökkenti a daganatos kockázatot a "jó" koleszterin? A HDL, vagyis a "jó" koleszterin magasabb vérszintje nemcsak a szívbetegség ellen véd, de a daganatos betegségek kockázatát is csökkenti – derült ki egy új elemzésből.
Daganatos betegségből gyógyult gyerekek sportversenye. Tíz arany, hét ezüst és három bronzérmet szerzett a magyar csapat Moszkvában a The World Children's Winners' Games elnevezésű nemzetközi versenyen, amelyen leukémiából felépült gyermekek vettek részt.
Rákgyógyszer az ausztrál esőerdőből? Az ausztráliai esőerdőben élő egyik növényből kivont rák elleni gyógyszer az emberkísérletek szakaszába léphet, miután állatokban sikeresen elpusztította a műtéttel nem gyógyítható daganatokat.
A nyári hónapokban is mind Budapestről, mind vidékről várják a rákbetegeket és családtagjaikat a Tűzmadár Ház Pszichoszociális Rehabilitációs Központban. Az Egyesített Szent István és Szent László Kórház 1-es pavilonjában működő civil centrumban csoportos pszichológiai és közösségi tréningeket, stresszkezelő tanfolyamot, onkológiai fizikoterápiát szerveznek, s lehetőség van egyéni pszichológiai és dietetikai konzultációra is, hogy ezzel segítsék a daganatos betegséggel való megküzdést, a kórral való együttélést. A Tűzmadár Alapítvány, valamint a Daganatos Betegek Gyógyításáért és Rehabilitációjáért Alapítvány által működtetett Tűzmadár Ház valamennyi programja térítésmentes.