A szerelem és szeretet érzelmeink egyik legfontosabbika, mégis sokszor értetlenül állunk előtte: mit is élünk át, mit tapasztalunk. Az ember társas lény, erre született, a magány és az elutasítás túlélésünket veszélyezteti. Biológiánkat és szociális életünket áthatja a hosszú távú szeretet igénye és vágy a szerelem beteljesülésére. A szerelem és a szeretet természetesen nem konzerválható, nem automatikus, időről-időre meg kell küzdeni érte, sok lemondást, önzetlenséget és erős elhatározást igényel…
Márciusban az erre szolgáló európai gyorsriasztási rendszeren keresztül értesült az ÁNTSZ Országos Tisztifőorvosi Hivatala arról, hogy genetikailag hibás spermiumok kerültek Magyarországra beültetés céljából. Így derült fény arra, hogy a KRIO Intézet Sejt- és Szövetbank Zrt. már 2013 óta törvénysértő módon importál hímivarsejteket egy dániai sejtbankból. Az ÁNTSZ eljárást indított és határozatban azonnali hatállyal, fellebbezésre való tekintet nélkül megtiltotta a jogellenes gyakorlatot. A büntető törvénykönyv alapján az, aki emberi ivarsejtet megszerez, forgalomba hoz, vagy azzal kereskedik bűntettet követ el.
Tudományos szempontból nem egyértelműek és korántsem meggyőzőek az orvosi marihuána fájdalomcsillapító hatására vonatkozó korábbi kutatási eredmények - állapította meg a Maastrichti Egyetem egyik kutatócsoportjának tanulmánya.
A kutya, hasonlóan a többi élőlényhez, érzékszervei segítségével észleli környezetét, így szerzi tapasztalatainak jelentős részét. Hallása és egyensúlyszerve testének térbeli helyzetéről is tájékoztatja. A szaglás után a kutya legfejlettebb érzékelése a hallása. Ez utóbbi a más érzékelésekhez viszonyítva különféle élességben fejlődött ki a különböző fajták egyedeinél, s gyengül az előrehaladó korral, akárcsak a látás. A kutyák közötti társas kapcsolatok mindenekelőtt hangok kibocsátásán alapulnak, s életük számos mozzanata is, így vagy úgy, ugyancsak függenek a hallástól.
A Gallup újabb felmérése szerint a két nem véleménye sok tekintetben egyezik a szexualitásról, de a pornót és a poligámiát illetően egyáltalán nem. Nem az a fő gond, hogy reggel vagy este szexeljünk, és nem is az előjáték hossza… Sokkal inkább a pornó – mint olyan.
2015. június 14-én népszavazással tették elérhetővé a svájciak az IVF kezelések során az embriók vizsgálatához a preimplantációs genetikai vizsgálatokat (PGD és PGD-A) és a kromoszóma-számbeli rendellenességeket kimutató PGS vizsgálatokat. A szavazáson résztvevők 62%-a támogatta a két vizsgálatot. A svájci népszavazás eredményeképpen Európában immár 23 országban, az európai lakosság 85%-a számára, azaz közel 491 millió ember számára szabadon elérhetőek a preimplantációs genetikai vizsgálatok.
Számítógépen és okostelefonon is elérhetőek lesznek a fővárosi Bajcsy-Zsilinszky Kórház és Rendelőintézetben kapott leletek az augusztustól használható Bajcsy-egészségkártya segítségével, amely az időpontfoglalást is megkönnyíti.
A PCOS gyakori probléma, melyet főleg a fogamzókorú nőknél diagnosztizálnak. Tünetei igen szerteágazóak, és sokszor hétköznapiak, így nem mindig figyelnek fel rá. Mivel hormonális zavarról van szó, a hangulatot is befolyásolhatja, sőt, a legfrissebb tanulmányok szerint nem ritkán kiderül, hogy a depresszió és a fásultság mögött PCOS áll. A témában dr. Koppány Viktóriát, a Budai Endokrinközpont PCOS specialistáját kérdeztük.