Ezeket látta már?

A Fogamzásgátlási Világnap margójára

2013.09.27. Módosítva: 2015.11.04.

A világon az évente bekövetkező 208 millió terhesség 41%-a nem előre tervezett. Ezen kíván változtatni a 2007-ben életre hívott és minden évben szeptember 26-án megtartott Fogamzásgátlás Világnapja, amelynek célja, hogy minden korosztály tisztában legyen a fogamzásgátlás fontosságával és az összes elérhető módszerrel.

A Világnaphoz kapcsolódó programokban részt vevő szervezetek és a csatlakozó közel 70 ország aktivistáinak célja, hogy minden gyermek akkor szülessen meg, amikor szülei tervezik és felkészülten várják. Ez elsősorban megfelelő felvilágosítással érhető el: azáltal, hogy a fiatalok megbízható forrásból (egészségügyi szakemberektől, hiteles weboldalakról) szerzik be ismereteiket, amelyek nem mítoszokon, hanem tényeken alapulnak, valamint hogy tisztában vannak a fogamzásgátlás lehetőségeivel, amelyek közül még időben kiválasztják a számukra legmegfelelőbbet.

A Fogamzásgátlási Világnap margójára

Még ha kínos is a téma a fiatalok számára, fontos, hogy megértsék: még mindig könnyebb venni egy nagy levegőt és beszélni a fogamzásgátlásról szüleikkel, párjukkal, orvosukkal, mint az esetleges következményeket: egy nemi úton terjedő betegséget vagy egy nem kívánt terhesség dilemmáit megoldani.

Évente minden 20. fiatal lány kap el valamilyen szexuális úton terjedő bakteriális fertőzést, és a megfertőződés átlagos életkora egyre csökken. Noha a fiatal, 15-24 év közötti lányok csak a szexuálisan aktív népesség 25%-át teszik ki, a nemi úton terjedő betegségek 50%-a az ő körükben fordul elő.

A nem kívánt terhességek jelentős anyagi terhet rónak az egészségügyi és szociális ellátásra, de még inkább súlyos érzelmi és egészségügyi terhet a nőkre és családjukra.

A tinédzserkorú anyák gyermekei nagyobb valószínűséggel szenvednek hátrányokat későbbi életük során fejlődési nehézségek, viselkedési zavarok és gyengébb iskolai teljesítmény formájában. A terhesség-megszakítás pedig nemcsak súlyos lelki megpróbáltatást jelent, de számos egészségügyi kockázatot hord magában a nő későbbi gyermekvállalására nézve.

Egy vizsgálat szerint a fogamzásgátlók évente 188 millió nem kívánt terhességet akadályoznak meg, amely 112 millióval kevesebb abortuszt, 1,1 millióval kevesebb csecsemőhalált és 150 000-rel kevesebb anyai halálozást jelent. A legfontosabb azonban az oktatás, a testtel, szexualitással, fogamzásgátlással kapcsolatos ismeretek átadása, az iskolapadban eltöltött évek száma ugyanis fordítottan arányos a korai terhességek előfordulásával6.

A Fogamzásgátlási Világnap margójára

A nők ma már jóval aktívabb életet élnek, mint 100 vagy 50 évvel ezelőtt: tanulnak, dolgoznak, karriert szeretnének ugyanúgy, ahogy családot és gyermeket is. Ugyanakkor a fogamzóképes kor is 35-40 éven át tart – miért ne férnének bele mindezek együtt? A fogamzásgátlás tehát nem arról szól, hogy a párok ne vállaljanak gyermeket, hanem arról, hogy a gyermekáldás tervezhető legyen, és felelős döntésen alapuljon.

Az életünk más területein igyekszünk előrelátóan tervezni: szeretnénk jó szakmát választani, amihez hosszú éveken át elvégezzük a megfelelő iskolákat, képzéseket, karriertervet állítunk fel. Igyekszünk megtakarítani, befektetjük a pénzünket, gondoskodunk a gyermekeink jövőjéről, ahogy előbb-utóbb párt is hosszú távra választunk.

Életünk egyik legfontosabb területén, a szexualitás és a családtervezés terén is érdemes hosszú távon gondolkozni. Az óvszer, amely megvéd a nemi úton terjedő betegségektől bizonyos értelemben egy a reproduktív egészség megőrzésére tett befektetés. A fogamzásgátlók terén pedig ma már olyan módszerek is elérhetők, amelyek akár több évre megoldják a nem kívánt terhességek elkerülésének problémáját, ráadásul oly módon, hogy az nem igényel napi, heti vagy havi odafigyelést.

A módszerek tehát rendelkezésre állnak, már csak az kell, hogy a fiatalok belássák: a jövőjüket ezen a téren is maguk írhatják.

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához