Ezeket látta már?

Hogyan beszéljünk a kisbabával?

Gügyögjünk nyugodtan a babának? Az emlékek, a nem, és a személyiség határozza meg azt, hogy milyen babanyelvet használunk, amikor a kisbabánkkal kommunikálunk, állítják japán tudósok.

A babanyelv minden nyelvben és kultúrában jelen van, azonban még nem ismert, hogy ezt milyen agyi folyamatok irányítják.

Hogyan beszéljünk a kisbabával?

Reiko Mazuka, Yoshi-Taka Matsuda és kollégáik, a tokiói Riken agykutató-központ tudósai 35 olyan elsőgyermekes szülő agyi működését térképezte fel egyszerű MRI vizsgálatokkal, akik gyermeke még nem tanult meg beszélni. Rajtuk kívül 30 olyan nőt és férfit vizsgáltak, akiknek nincs gyermekük, 16 anyát, akinek már tipegő-korú gyermeke van, illetve 18 olyat, akinek kisiskolás-korú a csemetéje.

A résztevők agyi tevékenységét figyelték meg, miközben magnóra rögzített babanyelvet hallgattattak velük. A vizsgálat azt mutatta, hogy a még nem beszélő gyermekek anyukáinál, a hangok hallatán fokozott agytevékenység indult be, az agy nyelvért felelős központjában. Ugyanezt még azoknál az édesanyáknál sem figyelték meg, akiknek már beszél a gyermekük. Ráadásul a még nem beszélő babák szüleinél az agy beszédközpontja is működésbe lépett.

Az eredmények tehát azt mutatják, hogy a babanyelv igenis jó hatással van a kisbabák beszéd-, és nyelvfejlődésére.

A tanulmány a NeuroImage című szakfolyóirat következő számában fog megjelenni.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához