Ezeket látta már?

Korábban serdülnek a lányok

Egyre több amerikai lány kezd korábban serdülni, számos esetben a mellek és a szeméremszőrzet fejlődése már 7 éves korban elindul – derült ki egy, a Pediatrics folyóirat legfrissebb számában közzétett kutatásból.

A fekete lányok közel egynegyedénél (23,4 százalék), a spanyolajkúak 14,9, míg az európai származásúak 10,4 százalékánál indul meg már hétéves korban a mellek fejlődése, olvasható az 1239 Harlemben, Cincinnatiban és San Franciscóban élő kislány bevonásával készült tanulmányban. A hétéves afroamerikai lányok 20 százalékánál volt már jelen szeméremszőrzet, ez a másik két csoportban 6,5 százalék volt.

Korábban serdülnek a lányok

A riasztó számadatok nagy ugrást jelentenek egy 1997-es hasonló tanulmányhoz képest, ekkor az európai származású hétéves lányok 5, az afroamerikai lányok 15 százalékánál indult meg a mellek fejlődése.

A korai serdülés számos negatív hatással járhat a későbbi életkorokban, többek között az emlő- és méhtestrák fokozott kockázatával, továbbá olyan lelki problémákkal, mint az önbizalomhiány, a táplálkozási zavarok, a depresszió vagy akár az öngyilkosság.

Még nem teljesen tisztázott, mi okozza a korai serdülést, ezért a kutatók azt tervezik, hogy a begyűjtött adatok alapján megpróbálják meghatározni a pubertás kezdete és az olyan tényezők, mint például az étrend vagy a hormonrendszert megzavaró kémiai anyagok közötti összefüggést.

A vizsgálatot Frank Biro, a Cincinnati Gyermekkórház serdülőkkel foglalkozó részlegének kutatója vezette. Biro szerint a korán serdülni kezdő lányokra "nagyobb hatással vannak a deviáns viselkedésű kortársak", továbbá hamarabb kezdik meg a nemi életet is.

A vizsgálatból az is kiderült, hogy nyolcéves korban az afroamerikai lányok 42,9 százalékánál indult meg a mellek fejlődése és közel egyharmaduknál volt már jelen szeméremszőrzet. Az európai származású nyolcévesek között ez 18, illetve 10, a spanyolajkúak között 31, illetve 19 százalék.

Forrás: Medipress
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához