Ezeket látta már?

A szívet is tönkreteheti, ha a terhesség alatt egészségtelenül táplálkozik

terhesség, hízás, mozgás, szívbetegség

A terhesség a női test számára nagy kihívást jelent, mégha egy teljesen természetes folyamatról is van szó.

Egy friss tanulmány rámutatott arra, hogy a terhesség során fellépő elhízás komoly indikátora lehet a későbbi szív- és érrendszeri problémáknak, pontosabban fellebbenti ezekről a gondokról a leplet. A témában dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos van a ratkotunde.hu segítségére.

Hízni, de mennyit?

A terhesség bizony hízással jár, ez nem is kérdés. Az azonban igen, hogy pontosan mennyit is hízunk! Mert a magzat, a placenta a magzatvíz és a többlet vér bizony együttesen sem tesznek ki 15-20 kg-ot - még akkor sem, ha nagyon szeretnénk. Azt pedig már nagyon jól tudjuk, hogy kettő helyett enni nagy hiba, egész egyszerűen azért, mert nem egy másik felnőtt ember csücsül a pocakban.

Hogy mi a normális, azt kilogrammban pontosan meghatározni nem érdemes az egyéni sajátosságok miatt, ugyanakkor az is igaz, hogy 10 kg körüli értékek tekinthetők “normálisnak. Az anyai elhízás pedig gond, hiszen felerősíti bizonyos terhességi, sőt, akár későbbi betegségek kockázatát is.

Szív és érrendszeri bajok

Egy friss kutatás, melyet Dr. Sadiya Khan, a Northwestern Egyetem Feinbergi Orvostudományi Karának szív- és érrendszeri epidemiológiai professzora és egy Northwestern Medicine orvosa jegyez egy igen érdekes tényre is rámutatott. Ez pedig az, hogy az anyai elhízás - legyen szó akár a terhesség előtti, vagy terhesség alatti problémáról - összekapcsolódik a később, akár évek múltán jelentkező szív és érrendszeri gondokkal.

A kapcsolat azonban nem egészen olyan, mint eddig hitték. Az elhízás ugyanis nem a létrejöttét segíti elő ezeknek a gondoknak, hanem indikátorként jelentkezik, vagyis a már eleve meglévő hajlamot erősíti fel, akár nagy mértékben is. Vagyis az elhízás továbbra is igen veszélyes tényező, hiszen a szív- és érrendszeri gondok vezető problémának számítanak szinte az egész világon.

Prevenciós lehetőségek

Az elhízás ellen tenni lehet, ráadásul nagyon hatékonyan. Ennek eszközei a megfelelő táplálkozás és természetesen a rendszeres mozgás. Ezekről nem szabad megfeledkezni a várandósság alatt sem, hiszen mindez alapfeltétele a nyugodt babavárásnak – mondja dr. Angyal Géza szülész-nőgyógyász főorvos. – Mára azonban a tápanyagpótlás is szükségessé vált sok esetben, melyhez a szakemberek zöme javasol várandósvitamint. Itt pedig lehetnek gondok.

Sajnos ezeknek a készítményeknek egy jelentős hányada nem képes figyelembe venni az eltérő trimeszterek eltérő igényeit, egyszerűbben fogalmazva nem megfelelően tagoltak. Ez azért lehet gond, mert egyes anyagok bizony képesek megnövelni az étvágyat, ami a harmadik trimeszterben problémás lehet.

Ez az időszak a baba számára igen nagy hányadban a hízásról szól, ami sokszor érinti a kismamát is, hiszen a jelentős súlytöbblet rendszerint a harmadik trimeszterben rakódik az anyukákra. Ennek egyik oka az is, hogy jelentős mennyiségben visznek be pluszban a szervezetükbe B-vitaminokat. Holott a harmadik trimeszterre ebből a családból csak a B6-vitaminra van szüksége pluszban a szervezetnek (a biotinra és a folsavra is, melyek szintén a B-vitaminokhoz tartoznak, ám jellemzően nem így jelölik őket a dobozokon). A feleslegesen bevitt többi B-vitamin étvágynövelő hatása pedig problémás is lehet.

Sportolni lehet?

Igen, igen és igen! A terhesség alatt is kifejezetten fontos a mozgás, persze személyre szabottan. Ami a kismamának még kellemes, nem megterhelő, jó érzést ad, az belefér. Ez egy rendszeresen sportoló ember esetében akár több km futást is jelenthet, egy eddig nem sportoló hölgynél ennél lényegesen kevesebb, könnyebb mozgásról lehet szó.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Terhességi cukorbetegség: ezekre figyeljen oda a későbbiekben is!

Mi a Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

terhesség

Forrás: ratkotunde.hu
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához