Ezeket látta már?

Ezeken a balatoni strandokon nyújtanak elsősegélyt diák önkéntesek

Magyar Vöröskereszt, Balaton, elsősegély, diák

Már 14 éve vigyáznak fiatal vöröskeresztes önkéntesek a balatoni nyaralókra, idén júliustól szezon végéig lesz Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat a strandokon.

Ezen a nyáron is a Magyar Vöröskereszt ifjúsági tagozata, a Magyar Ifjúsági Vöröskereszt fiatal elsősegélynyújtói óvják a strandolók biztonságát.

19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban

Az önkéntesek munkáját, illetve azt, hogy jövőre még több helyszínen lehessenek jelen, a Magyar Vöröskereszt weboldalán és a Netpincér ételrendelő alkalmazásával magánszemélyek is támogathatják.

A programban idén több mint 320 fiatal önkéntes vesz részt, akik a vízben és a vízparton szerzett sérüléseket látják el 12 Balaton-parti település 19 strandján augusztus 23-ig, minden nap 10 és 18 óra között. Tavaly közel 3 000 esetben segítettek a nyaralóknak. A leggyakoribb esetek a kagyló okozta vágás, a rovarcsípés és a különböző sportsérülések voltak.

A karitatív szervezet a koronavírus elleni védekezés jegyében a program teljes ideje alatt kiemelt figyelmet fordít a Nemzeti Népegészségügyi Központ ajánlásainak betartására, így idén nem csak elsősegélynyújtó-felszerelésekkel, de egyéni védőfelszerelésekkel is ellátja önkénteseit.

Magyar Vöröskereszt, Balaton, elsősegély, diák 19 balatoni strandon 320 önkéntes teljesít szolgálatot a szezonban Forrás: Shutterstock

Életmentés és oktatás a Balaton partján

A program idén is több szponzornak köszönhetően valósul meg. A cégek mellett egyébként bárki segíthet a Magyar Vöröskereszt központi oldalán működő online adományozási felületen, de a Netpincér alkalmazásával ételrendelés közben is egyszerűen lehet támogatni a szolgálatot.

Olvasson tovább! Másodlagos fulladás: amikor a strand után, másnap fulladunk

A szolgálat 2007-es indulása óta több mint 40 000 esetben nyújtottak szakszerű segítséget a fiatal vöröskeresztes önkéntesek, ebből 7 alkalommal életet mentettek. Idén már 2. éve nem csak ellátják a sérüléseket, hanem a Generali a Biztonságért Alapítvány közreműködésével a civil lakosság számára elsősegélynyújtás ismereti bemutatókat is tartanak a Balaton partján. Tavaly a roadshow-kon közel 3500 nyaralónak tanították meg az újraélesztést és a legfontosabb ellátási ismereteket.

A Balatoni Elsősegélynyújtó Szolgálat hivatalos oldalát ITT találja.

Forrás: Magyar Vöröskereszt
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához