Ezeket látta már?

Gerevich doktor blogjából: vetélkedés

Két nő, Magda anyjával keresett fel a rendelőmben. Szerettem volna négyszemközt beszélni vele, de kérte, hogy hármasban beszéljünk, mert neki nagyon nehéz megtalálni a megfelelő szavakat. Anyja foglalta össze helyette az elmúlt évek eseményeit. Magda időnként bólogatott, időnként rázta a fejét vagy éppen nézett maga elé és könnybe lábadt a szeme...

Magda "szóvivőjétől" annyit tudtam meg, hogy harminckét éves lánya nem tud meglenni alkohol nélkül. Ha nem iszik, remeg a keze, és olyan feszültté válik, hogy képtelen bármilyen értelmes tevékenységre. Többször próbálta abbahagyni az ivást, de két tiszta napnál tovább nem jutott. Az anya szerint Magdának az a baja, hogy magányos. Hiába van férje, hiába szereti a férje és ő is a férjét, a férfi – munkája miatt – nagyon kevés időt tud feleségével együtt lenni, így Magda egész nap otthon ül, és nem csinál semmit.

Gerevich doktor blogjából: vetélkedés

Az első találkozás során már éreztem, nem bízhatom Magdára annak eldöntését, mikor akar megszabadulni az alkoholtól. Azonnali alkoholelvonást javasoltam. Az anyát arra kértem, töltsön minél több időt Magdával. Magdának pedig felhívtam a figyelmét arra, miért van szükség minél gyorsabb alkoholelvonásra. Az alkoholizmus "önmagát gerjesztő, hömpölygő folyamat", amely egyre súlyosabb és visszafordíthatatlanabb állapotot idéz elő, különösen nőknél. Ezt a folyamatot a lehető leggyorsabban kell megszakítani. Sikerült kellő ijedtséget kiváltanom a lányban és anyjában egyszerre. Jól megszeppenve távoztak.

Magdát mintha kicserélték volna a második találkozásunkkor. Anyja nélkül, egyedül jött és dőlt a szájából a szó. Egy hete nem iszik, ahogy megbeszéltük. A hetet anyjánál töltötte, aki ügyelt arra, hogy minél távolabb legyen mindenfajta alkoholtartalmú italtól. Sokkal felszabadultabbnak érzi magát. Ma költözik vissza a férjéhez, mert érzi, ha túl sok időt tölt anyjával, elveszíti azt a kis önállóságát is, amire eddig büszke volt.

Az alkoholmentesség drámaian jó hatással volt Magdára. Alig ismertem rá, amikor újra megjelent. A "lepusztult" külsejű lányból ápolt, gondozott, elegáns nő lett. A szavakat is másképpen formálta, sokkal választékosabban, gazdagabb szókinccsel beszélt. Tele volt tervekkel, be akarta fejezni a középiskolát, és azt a lehetőséget sem zárta ki, hogy érettségi után valamelyik főiskolán folytatja a tanulást. "Ehhez azonban az kell, doktor úr, hogy megszerettesse velem a tanulást", tette hozzá, "mert azt az iskolai tanárok annak idején nagyon megutáltatták velem".

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához