Egy nemes tett nyomában: A Különleges Mentőszolgálat munkája

Önkéntes munka halálközelben - éjjel-nappal hívható a Különleges Mentőszolgálat. Csak hideg fejjel lehet végezni ezt a tevékenységet, de van, amikor kell az empátia is - vallja Manga Mihály, a Központi Különleges Mentőszolgálat alapítója és mentési vezetője. A 38 éves salgótarjáni férfi 16 évesen kezdte szervezni a szolgálatot, és bár az egészségnek nem tesz jót ez a munka, azt mondja, érdemes csinálni, mert ha belegondolnak, rájönnek, hogy vannak, akik nekik köszönhetik az életüket, vagy akár csak azt, hogy munkaképesek maradtak.

A Központi Különleges Mentőszolgálat székhelye Salgótarján, üzemelési központja Budapest. 1987-től működik önkéntes társadalmi szervezetként, 1992-től kiemelkedően közhasznú alapítványként. Tevékenységi köre a magasból és mélyből való mentés, hegyi és barlangi mentés, vízből és jégről történő mentés, külföldön balesetet szenvedett magyar állampolgárok mentésének megszervezése, nemzetközi mentőexpedíciók tető alá hozása és kivitelezése, segítségnyújtás helikopteres mentésben.

Külföldön elsősorban földrengések, árvizek és földcsuszamlások helyszínein vetik be őket, illetve segítséget nyújtanak a környező országokban lavina- és hegymászóbaleseteknél. Az egész ország területen dolgoznak, szerződésben állnak minden megyei katasztrófavédelemmel és rendőrséggel.

A szolgálat kezdeményezője az akkor még tizenéves Manga Mihály volt. Mint meséli, a kémia kicsi gyerek kora óta érdekelte, ebben állatorvos édesapja is támogatta. Majd egy szürke, esős délutánon,12 évesen, kis laboratóriumában mégis úgy döntött, inkább hegyi mentő lesz.

A későbbi kuratóriumi elnökkel, Musztrai Ferenccel - aki akkor még szintén kissrác volt - kóborolni kezdtek hegyekben, barlangokban, elhagyott bányákban, csilletartó tornyokhoz, mígnem Buda László, a Salgótarjáni Hegymászó Klub (SHK) vezetője üzent nekik, hogy mielőtt meghalnak, menjenek be a hegymászó klubba.

Innen kereste meg az Országos Mentőszolgálatot, a tűzoltóságot és a Magyar Honvédelmi Szövetséget az akkor még ismeretlen fogalomnak számító különleges mentőszolgálat ötletével. Az MHSZ búvárszakosztályával és az SHK-val hozták létre a szervezetet, amely jelenlegi formájában öt év alatt, 1992-re épült ki.

A mentőszolgálatnál tizenketten dolgoznak, valamennyien önkéntesek. Emellett mindannyiuknak van polgári foglalkozása. Van köztük vízi mentő, ipari alpinista, ipari búvár, hajómentő, barlangi mentő, műszaki mentő. A legfontosabb, hogy mindig elérhetőek legyenek, mert a szolgálat 24 órás ügyelettel működik. - Aki nem jelentkezik ki a vezető ügyeletestől, az riasztható - mondja Manga Mihály. Ha külföldre kell menniük, itthon négytagú ügyeletet biztosítanak.

Beleégett a lelkébe

Manga Mihály Salgótarjánban hegymászóként, barlangászként is ismert, ő egyiknek sem vallja magát. - Mászom a hegyeket, de én nem csúcsokat hódítok. Képes vagyok a csúcsra lépés előtti utolsó három méteren vállat rándítani, és visszafordulni. Nem motivál, hogy felmenjek a Mount Everestre. Ugyanígy van a barlangászattal is - állítja.

Mint hozzáteszi, azért mássza meg a hegyeket, azért jár barlangba, azért búvárkodik, hogy otthonosan mozogjon abban a közegben, ahol a munkáját végeznie kell. Egyetlen egy sport van, amelyet a magáénak vall, és az a síelés, amelynek viszont semmi köze mindehhez.

A különleges mentőszolgálat finanszírozása szavaival élve rendkívül változékony. Van, amikor jelentős katasztrófáknál államok bérlik a személyzetet és a technikát, ennek a bevételéből tudják fenntartani a 24 órás ügyeletet. Alapítványként támogatókra is számíthatnak, bár ez a segítség sajnos csökkenő irányzatot mutat. Olykor pedig a saját pénzüket is feláldozzák a szolgálat önkéntesei.

- Ha valakinek ez nem szenvedélye is egyúttal, az nem tudja megállni a helyét, még rövid távon sem - hangsúlyozza.

Működése alatt a mentőszolgálat 300 alkalommal dolgozott külföldön. Az itthoni riasztások száma évről évre változik, volt, amikor 180-ra rúgott, de van, amikor megállapodik 40-nél. A 180-ba beletartozott vízbe fúltak felkutatása és holttestük kiemelése is, ám erre az utóbbi időben már nem áldoznak pénzt a hivatalos szervezetek. Emiatt az ilyen riasztások száma drasztikusan csökkent, és a feladat kimondottan az életmentés maradt.

Manga Mihály erről azt mondja, hogy nagyon sajnálja ezt a helyzetet, bele lehet gondolni, mit érez az a család, amelynek nincs meg a bányatóba fulladt gyereke, de lehet beszélni a fertőzésveszélyről is.

Viszonylag sokat dolgoznak eltűnt személyek felkutatásán is, van, aki elmegy futni és eltéved, vagy a család kirándul, rájuk sötétedik, és azt sem tudják megmondani, hol vannak. A turistatérképek egy részén már rajta van a mentőszolgálat 06-30/989-8989-es riasztási száma.

Arra a kérdésre, hogy mi volt az, ami igazán megviselte, az alapító előbb az említi, hogy a munkával együtt járó rendszeres éjszakázásoknak biztosan kárát látja az egészsége, de hát ezt nem lehet másként csinálni. Némi időhúzás után aztán mégiscsak kiböki, hogy ugyan nem lehet egyszerre hideg fejjel dolgozni és kedves is lenni, ő mégis évek óta próbálja magára erőltetni az empátiát, mert megesik, amikor az együttérzés hiánya fájó marad. Elmeséli azt a történetet, amikor a fuldokló 8 éves gyereket 10 éves testvére próbálta kimenteni, de mindketten odavesztek. A két kis holttestet késő este találták meg a folyóban. Már letakarva feküdtek az autó mellett, a búvárok hozzákezdtek szedelődzködni, amikor odalépett hozzájuk egy nő, és reszkető hangon megkérdezte tőlük, tényleg két kisfiú halt-e meg. Ő szigorú hangon azt tudakolta, hogy talán hozzátartozójuk vagy gyámjuk-e, mire az volt a halk válasz, hogy az édesanyjuk vagyok.

- Nagyon beleégett a lelkembe, hogy ilyen lekezelően válaszoltam - idézi fel Manga Mihály.

Szerinte nem igaz, hogy fel lehet készülni arra, hogy egy ember élete egyik pillanatról a másikra a kezedbe pottyan, bár - mint megjegyzi - nem nagyon szoktak erről egymás között beszélni.

Konkrét helyzetet nem nevez meg olyan példaként, amikor úgy gondolta, na, ezért érdemes csinálni. Szerinte az egésznek a működése az, amely erőt ad nekik. Az, hogy immár 23 éve állni tudunk, és egy-egy ember az életét köszönheti nekünk, vagy akár csak azt, hogy munkaképes maradt. Az tölt el örömmel, hogy az egész működik, és még mindig ki tudunk tartani. És ki is fogunk - hangsúlyozza.