Ezeket látta már?

Erre figyeljen, hogy sportsérülés után is visszatérhessen a régi életéhez

2021.08.01. Módosítva: 2015.11.04.
Erre figyeljen, hogy sportsérülés után is visszatérhessen a régi életéhez

Sportolóknál elkerülhetetlen, hogy olykor ne legyenek kisebb-nagyobb sportsérüléseik, sportbaleseteik. Legtöbbször múló fájdalomról van szó, ami egy kis pihenéssel helyrejön, ám vannak olyan esetek, amikor az otthoni kezelés nem elég. Hogy miként lehet orvosolni a sportsérüléseket, arról dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosa, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája beszélt.

Sportsérülések fajtái

A sportsérüléseknek számtalan formája, azonban főleg két típusra oszthatóak: lehet lágyrészeket, illetve a csontokat érintőek. Sportolóknál a legnagyobb gondot a visszatérő, illetve a tartós fájdalmak jelentik – jellemzően ezek egy-egy komolyabb sérülés után keletkeznek-, hiszen a nagyfokú fájdalom, illetve az esetleges mozgáskorlátozottság miatt az illető nem csak az edzéseket nem tudja folytatni, de a probléma hétköznapjait is jelentősen befolyásolja.

Fontos a pihentetés

A legtöbb embernek, aki korábban igazán aktív életet élt, igazán megterhelő lelkileg a fájó testrész megfelelő ideig tartó pihentetése. Sokan ugyanis ott rontják el, hogy sérülten újra pályára állnak, ami csak tovább fokozza a kialakult problémát, és nehezíti a további kezelést. Éppen ezért, ha valamilyen sérülés utóhatásaival küzd, először mindig kérdezze meg kezelőorvosát, hogy mennyire ajánlja a további sportolást, vagy inkább ágynyugalomra, esetleg pihentető sínre, vagy másféle kezelésre van szüksége.

A fájdalom megszüntethető

Komolyabb sérülés általában orvosi kezelést, legrosszabb esetben műtétet igényel. Hogy pontosan mire van szüksége az illetőnek, azt leggyakrabban képalkotó vizsgálattal (MRI, RTG) döntik el. Szerencsés esetben a drasztikusabb beavatkozás elkerülhető, viszont ilyenkor a megfelelő kúraszerű terápia elengedhetetlen.

Dr. Váradi Éva, a Fájdalomközpont főorvosa, az aktív fájdalomcsillapítás specialistája szerint lézeres, illetve guna (hidegterápiás) kezeléssel a lágyrészek sérüléseinél remekül alkalmazható, és akár már az első alkalom után jelentős javulást hozhat. A mielőbbi hatás érdekében a gyógytorna is hozzájárulhat a mielőbbi felépüléshez, így érdemes minden terápiát kiegészíteni vele. Továbbá vannak olyan sportágak, ahol engedélyezik a kineziológiai tapasz használatát - akár még versenyzés alatt is-, ami szakszerű felhelyezéssel tökéletesen megtámasztja az adott részt, valamint hatására gyorsabban regenerálódik a sérült terület, mivel segíti a nyirokfolyadék áramlását.

Fontos tudni, hogy a sportsérülésből származó csontsérüléseket is elsősorban traumatológus-ortopéd szakorvos, esetleg sportorvos látja el, a fent említett terápiák inkább kiegészítő kezelésként alkalmazhatóak!

Forrás: Fájdalomközpont

Forrás: Sajtóközlemény
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához