A gránátalma segíthet a vesebetegségben

Dietetika
2010. december 17. 10:36
Módosítva: 2015. november 04. 13:49

A gránátalma leve segíti a súlyos vesebetegeket. A gránátalmalé erősen antioxidáns hatású, és emiatt szinte minden betegség kezelésére ajánlják, a ráktól a szívbajokig. Izraeli kutatók az amerikai nefrológusok (vesegyógyászok) idei tudományos ülésén ismertették eredményeiket, amelyek szerint ez a gyümölcslé jelentősen javítja a művese kezelésre szoruló betegek állapotát is.

Az izraeli Nyugat-Galileai Kórház szakemberei Baty Kristal vezetésével 101 vesebeteget vizsgáltak. Két csoportra osztották őket: az egyikkel fél pohárnyit itattak a gránátalma levéből, amikor a világszerte szokásos módon hetenként háromszor eljutottak a művese kezelésre. A másik csoport hasonló színű, de gránátalmát nem tartalmazó folyadékot fogyasztott.

A gránátalma segíthet a vesebetegségben

A gránátalma segíthet a vesebetegségben

Forrás: Napidoktor


Egy év elteltével megállapították, hogy a gránátalmalé fogyasztása kedvezően befolyásolta a laboratóriumi leleteket, ráadásul ezek a betegek ritkábban szorultak kórházi felvételre, ritkábban kaptak fertőzést, ami az ilyen betegek számára a legnagyobb veszély.

"Azt találtuk, hogy a fertőzés miatti kórházba kerülések száma minimum 40 százalékkal csökkent... A gránátalmalé a különféle termékek körében a legmagasabb mértékben tartalmaz polifenolokat. Sokkal nagyobb mennyiségben, mint például a vörösbor" - idézte Kristal előadását az amerikai urológiai társaság hírlevele.

Az antioxidánsok a sejteket érő oxidatív stressz ellen lépnek fel azáltal, hogy megelőzik a töltéssel bíró, a sejteket károsító szabadgyökök elszaporodását. Utóbbiak szabályszerűen "bombázzák" a hemodialízis kezelés alatt álló vesebetegeket, amikor a dialízisgép segítségével vérüket egy mesterséges szűrőrendszeren átáramoltatják, majd visszajuttatják a beteg keringésébe. Ezért többlet antioxidáns védelem nélkül a vesebetegek rendkívül hajlamosak a gyulladásokra és más betegségekre. Étrendjük gránátalmalével való kiegészítése lehetővé teszi a káros szabadgyökök rendszeres kisöprését szervezetükből természetes módon - olvasható a naturalnews.com honlapon.

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en,Tiktok-on is!

Forrás: MTI
# általános egészségügyi téma# diéta# terápia# vesebetegség

TÜNETKERESŐ

Milyen betegségre utalhatnak a tünetei?

Keresés, pl. fejfájás

Írja be a keresőmezőbe a tünetet vagy kattintson a testmodellen arra a testrészre, ahol a tüneteket észleli.

emberi test ábra

Mi a tünetkereső?

Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához

Címlapról ajánljuk