Igaz nem ingyen, de így vásárolhatunk fizetés nélkül Budapesten
Budapesten a Budapest Park előtt van az ország első pénztármentes boltja.
A vásárláshoz csak le kell tölteni egy applikációt, amivel beléphetünk az üzlet területére, és már pakolhatjuk is tele a kosarunkat. A fizetés a háttérben, az applikációhoz kapcsolt bankkártyával történik a távozást követően. A Kende Retail Operation Kft. kizárólagos forgalmazóként mutatta be az üzletet, amelyet a Digital-Media Hungary konferencián próbálhatták ki először az érdeklődők - írja az Euronews.
Szász Ferenc üzletfejlesztési igazgató szerint a MasterCardnál azon dolgoznak, hogy minél jobban leegyszerűsítsék a fizetést. Az igazgató úgy fogalmazott, hogy fizetni senki sem sem szeret. A technológia segítségével ma már úgy is lehet vásárolni, hogy nem kell a végén a kassza előtt várakozni.
A vásárlás során a kiválasztott termékeket rögtön a táskánkba tehetjük. A belépésnél használt applikáció segítségével pedig kassza nélkül tudunk fizetni. Hogy azonban tudja , milyen termékeket raktunk a táskába, szükség van mesterséges intelligenciával vezérelt kamerákra és súlyérzékelőkre. Adatvédelmi szempontból a kamerák arcot nem rögzítenek. Egyelőre csak 2 hasonló konténer van Magyarországon, de a forgalmazó abban bízik, hogy rövidesen egyre több kisboltból is eltűnhet a pénztárgép.
Olvasta már?
- Mikortól számít függőségnek a vásárlás? Szakértő válaszol
- Ha letört, szomorú, vásárol? Ezek a mániás depresszió tünetei
- Élelmiszerek: erre is figyelnek a magyar vásárlók
Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben , a Facebook-on, az Instagramon vagy a X-en, Tiktok-on is!