A kutatók nemrég egy olyan rágógumit teszteltek, ami 95 százalékkal csökkentette a nyálban lévő koronavírus mennyiségét.
Tisztelt Orvosok! Elkeseredésemben írok, illetve sajnos nem kapunk elég információt a kórháztól, így Önöktől kérdezném meg.
Nem mindennapi videó készült: szegedi matematikusok modellezték a vírus terjedését az emberi testben.
Az ELTE természettudományi karának dékánja a maszkviselés fontosságáról beszélt.
A frissítő oltással is rendelkező felnőtteknél hússzor ritkábban fordul elő megbetegedés, a védelem a súlyos lefolyású megbetegedéstől pedig 97 százalékra emelkedik.
Honnan tudhatjuk, melyik vírus fertőzött meg? Melyiknek mik a tünete?
Csehországban mostantól február végéig heti rendszerességgel tesztelni fogják az általános és a középiskolák összes tanulóját - döntött pénteken a cseh kormány.
A herpangina vírusos eredetű, lázzal és torokfájással járó, gyakori gyerekbetegség. Miután átestek rajta, a gyerekeknél védettség alakul ki, ezért felnőtteknél jóval ritkább. A herpangina kezelése a tünetek enyhítését célozza, a betegség néhány napon belül általában magától is elmúlik.