Ezeket látta már?

Időskori gyógyszerszedés esetén mire vigyázzunk?

2016.02.18. Módosítva: 2016.02.18.

Gyógyszerszedés időseknél – mire érdemes figyelni? Az életkor előrehaladtával sorra jelenhetnek meg a tartós gyógyszeres kezelést igényelő egészségügyi problémák. A többféle gyógyszer együttes alkalmazása az öregedés által okozott élettani változásokkal együtt növelheti a nemkívánatos, vagy káros gyógyszerkölcsönhatások kialakulásának veszélyét. A problémák sok esetben megelőzhetőek azzal, hogy megismerjük gyógyszereinket, azok hatását és pontosan követjük az alkalmazásra vonatkozó útmutatót.

Az öregedés testi változásokkal jár, melyek befolyásolhatják egyes gyógyszerek felszívódását és hatását. Az emésztőrendszer állapota határozza meg többek között, hogy milyen gyorsan kerülnek be a gyógyszerek a véráramba.

Időskori gyógyszerszedés esetén mire vigyázzunk?

A testtömeg és annak változása pedig, hogy mennyit szükséges használni az adott készítményből, illetve az milyen gyorsan ürül ki a szervezetből. A keringés általában lelassul, ahogy öregszünk, így a gyógyszerek hosszabb idő alatt jutnak el a veséhez és a májhoz. Ez utóbbi két szerv működése szintén csökken, így a lebontás és kiürítés folyamata elhúzódik.

Ha a hatás erősödik - vagy éppen gyengül

Ezen testi változások következtében idős korúaknál fokozottabb a gyógyszerkölcsönhatások (két, vagy több gyógyszer reakcióba lép egymással, és ez nemkívánt hatásokat vált ki) kialakulásának veszélye. A különböző készítmények gyengíthetik, vagy akár fel is erősíthetik egymás hatását. Ez utóbbi történik véralvadásgátló, például warfarin és aszpirin együttes alkalmazásakor. Ezért ez a kombináció – ha nem szakorvos javaslatára történik – szigorúan tilos.

Milyen kölcsönhatások várhatóak még?

Gyógyszer – betegség kölcsönhatás léphet fel, ha egy meglévő kórkép mellett egyes gyógyszerek alkalmazása vált ki nemkívánt hatást. Például magas vérnyomás, vagy asztma esetén fokozott elővigyázatossággal alkalmazandók az orrnyálkahártya duzzanatot csökkentő készítmények.

Gyógyszer – élelmiszer kölcsönhatás során az elfogyasztott ételek és italok okozhatnak problémát. Egyes esetekben a táplálék megváltoztatja a gyógyszer felszívódását az emésztőtraktusban. Történhet éppen fordítva is, a gyógyszer gátolja bizonyos tápanyagok felszívódását, ezzel hiánybetegségeket előidézve.

Gyógyszer – alkohol kölcsönhatás szintén igen gyakori. Egyes készítmények alkohollal keverve álmosságot, fáradtságot, a reakcióidő megnövekedését okozhatják.

Fontos megjegyezni, hogy számos gyógyszer mellett eleve nem fogyasztható alkohol. Az öregedés pedig szintén hatással lehet arra, ahogy a szervezet reagál az alkoholra. Tehát az olyan kellemetlen tünetek, mint a csökkent koordináció, az emlékezet romlása, az ingerlékenység valószínűleg a gyógyszer – alkohol kölcsönhatásnak köszönhetőek.

Időskori gyógyszerszedés esetén mire vigyázzunk?

Mellékhatások

A mellékhatások a gyógyszer szedése következtében fellépő nem várt hatások. A legtöbb ilyen nem súlyos, és magától elmúlik, azonban ritkán előfordulhatnak igen kellemetlen, vagy komoly esetek is. Ezért fontos megfigyelni, hogy milyen hatással jár egy-egy gyógyszer szedése.

Okoz-e kellemetlenségeket, rossz közérzetet, a mindennapi életet megnehezítő tüneteket. A beteg is tartsa számon a mellékhatásokat és ossza meg ezeket orvosával, hiszen ebből derül ki, hogy szervezete hogyan tolerálja az adott készítményt. A hangulatváltozás, vagy egyéb kellemetlen tünet tehát nem biztos, hogy az öregedés miatt lép fel, hanem lehet gyógyszermellékhatás is.

Forrás: EgészségKalauz