Ezeket látta már?

3 napos csecsemőt kellett újraéleszteni Székesfehérváron

baba, újszülött, mentők, csecsemő

A székesfehérvári házaspár minden szülő rémálmát élte át hétfőn, amikor a babájuk etetés közben elkezdett fuldokolni, majd leállt a légzése.

Az OMSZ tette közzé a közösségi oldalán egy babáért folytatott küzdelem történetét, ami szerencsére, jól végződött:

"Tegnap vihette haza először újszülött gyermekét a kórházból az a székesfehérvári házaspár, akik délután már minden szülő legrosszabb álmát élték át. A mindössze három napos csecsemő etetés után hirtelen fuldokolni kezdett, ezért a rémült édesapa rögtön mentőt hívott, majd a telefonos utasítások szerint megvizsgálta gyermekét. A csöppség azonban ekkor már nem lélegzett, így a mentésiránytó azonnal több egységet, köztük mentőorvosi kocsit is riasztott a helyszínre, miközben az újraélesztés lépéseire instruálta a szülőket.

Bár az apuka borzasztóan megijedt, az utasításokat pontosan követve küzdött a csecsemő életéért, ami néhány perc múlva sikerre vezetett és a kicsi légzése visszatért. Bajtársaink perceken belül helyszínre értek és emelt szintű ellátásba kezdtek, majd végül stabil állapotban szállíthatták kórházba a gyermeket. Mielőbbi felépülést kívánunk, az életmentésben résztvevőknek gratulálunk!"

Hogyan kell újraéleszteni?

A beteget a hátára fordítjuk, majd az egyik kezünket az állára a másikat a homlokára helyezzük és a fejét hátrahajtjuk, hátrabillentjük, ameddig könnyedén megy. Így figyeljük 10 másodpercig, hogy mutat-e életjelet (nézzük, hogy van-e légzőmozgás, halljuk-e a légvételt, vagy bármilyen egyéb életjelet látunk-e). Csak akkor nem kell újraéleszteni, ha 2 rendes légvételt észleltünk. Ha bizonytalan, akkor inkább kezdjük meg az újraélesztést! Pulzust nem keresgélünk!

Ha nincs életjel, és egyedül vagyunk, előbb telefonáljunk és utána kezdjük meg a kompressziókat. Hangosítsuk ki a telefont és akkor beszélgetés közben is tudjuk már nyomni a mellkast, így értékes másodperceket nyerhetünk. Semmiképp ne hagyjuk a beteget magára közben.

A 104-ES SZÁMOT hívjuk!

A 112 is jó, de ott a vonal végén nem egészségügyi végzettségű szakemberek vannak, így nem tudnak azonnal tanácsot adni, hogy mit és hogyan csináljunk. A 112-n felveszik az adatainkat, a panaszt, a helyszínt és utána továbbkapcsolnak a 104-en lévő egészségügyi szakembereknek. Ezt a kört kihagyhatjuk, ha a 104-et hívjuk.

Ezek is érdekelhetik

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: OMSZ
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához