Ezeket látta már?

Béremelés: Romániában tüntetnek az egészségügyi dolgozók

Románia, influenza, járvány, halálos áldozat

Romániában a több mint százezer egészségügyi dolgozó érdekeit képviselő Sanitas szakszervezet újabb bérkövetelő tüntetéssorozatba kezdett kedden.

Június közepére általános munkabeszüntetést helyezett kilátásba, miközben az országban második napja tart a közoktatási szakszervezetek által meghirdetett általános sztrájk.

A Sanitas 150 képviselője jelképes sztrájkőrségbe állt az egészségügyi minisztérium épülete elé, azzal vádolva a kormányt, hogy nem tartotta be ígéretét, miszerint a közszférára év végéig hirdetett létszámstop nem terjed majd ki az egészségügyre és szociális ellátásra, ugyanakkor azt állították, hogy a februári tüntetések nyomán született, a bérek inflációkövető kiigazítására vonatkozó kormányzati ígéretek sem teljesültek.

Az Agerpres hírügynökség által idézett Viorel Husanu szakszervezeti elnök szerint elsősorban a hatályos bértörvény által előírt, rendre elnapolt béremelések folyósítását követelik, továbbá tiltakoznak az ellen, hogy a kormány takarékossági intézkedései miatt veszélybe került az üdülési utalványok finanszírozása. A Sanitas június 8-án kétórás figyelmeztető sztrájkot, június 15-ére pedig általános sztrájkot helyezett kilátásba a romániai egészségügyi rendszerben.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

#egészségügy

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához