Ezeket látta már?

Gyógyszerekkel próbálta megmérgezni férjét jósnőjével szövetkezve egy nő

bűntett gyilkossági kísérlet gyógyszerek vádemelés

A fájdalomcsillapítók mellett köszvényre, magas vérnyomásra és cukorbetegségre is szedett gyógyszereket.

Előre kitervelten elkövetett emberölés bűntettének kísérlete miatt vádat emelt a Győr-Moson-Sopron Vármegyei Főügyészség egy asszony és egy jósnő ellen, akik gyógyszerekkel próbálták megmérgezni az asszony férjét - közölte a főügyészség az MTI-vel.

A közlemény szerint a jelenleg 42 éves nő férje 2017-ben motorbalesetet szenvedett, egyik lábát térd alatt amputálták. A fájdalomcsillapítók mellett köszvényre, magas vérnyomásra és cukorbetegségre is szedett gyógyszereket.

Felesége kezdetben ápolta, majd érzelmi viszonyba keveredett egy tízéves szabadságvesztését töltő férfivel, akivel interneten ismerkedett meg.

A nő felkereste a jósnőt, egyrészt "szerelmi kötést" kért a megismert férfivel, másrészt azt, hogy "ezoterikus módszerek alkalmazásával" férje hagyja el őt. A szolgáltatásokért a nő 64 alkalommal 1500 és 300 ezer forint közötti összegeket fizetett a jósnőnek.

Mivel közeledett új párja szabadulásának időpontja, a nő 2022 tavaszán elhatározta, hogy a férje gyógyszereinek, gyógyhatású készítményeinek megvonásával, kicserélésével, adagolásuk megváltoztatásával megöli a férjét, amihez a jósnőtől kért rendszeresen tanácsot.

A nő cselekményétől férje állapota rosszabbodott

2022 nyarán, egy nappal a szabadságvesztését töltő férfi szabadulása előtt a nő a férje által megivott alkoholra nyugtatókat adott.

A férfi kábult lett, összefüggéstelenül beszélt, három nappal később pedig annyira zavart lett, hogy öngyilkossági szándékáról kezdett beszélni a feleségének, aki helyeselt és még több gyógyszer adott neki. A férfit végül tudatzavaros állapotban egy másik hozzátartozója szállíttatta kórházba.

Amikor néhány hét múlva a nő megtudta, hogy férje hazatérhet a kórházból, a jósnővel megbeszélték, hogy folytatják a gyógyszerek adagolásának megváltoztatását.

A nyomozó hatóság fellépése miatt azonban ez nem történt meg - írta a főügyészség.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Megszólalt Alföldi Róbert a súlyosan megsérült nemzetis színészek ügyében

Tünetkereső? Ingyenes tünetellenőrző, ami percek alatt segíthet beazonosítani a problémáját!

Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Tünetkereső, tünetellenőrző alkalmazás Forrás: EgészségKalauz



EGÉSZSÉGKALAUZ DOSSZIÉ mappa

mérgezés

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához