Ezeket látta már?

Elsőként kaptak emberek mesterségesen előállított vért

művér, vér, mesterséges vér, vörösvértest

A világon először kaptak mesterségesen előállított vért egy brit klinikai kísérlet résztvevői.

Az eljárás könnyebbé teheti a rendszeresen transzfúzióra szorulók és a ritka vércsoporttal rendelkezők életét - írja a bbc.com.

Mesterséges vér: számukra lehet megoldás

A kísérletben azt vizsgálták, hogy a kis - néhány evőkanálnyi mennyiségű - mesterséges vér milyen hatásokat vált ki az emberi szervezetben. Egyelőre két ember vesz részt a kísérletben, de a kutatók legalább tíz embert szeretnének bevonni a vizsgálatokba. A tesztalanyok legalább négy hónapnyi különbséggel egy adag normál vért és egy adag mesterséges vért kapnak.

A laboratóriumban előállított vér megoldást jelenthet azoknak, akik rendszeresen vérátömlesztésre szorulnak és azoknak is, akiknek rendkívül ritka a vércsoportjuk. A vérátömlesztések akkor sikeresek, ha a donor vér vagy annak komponensei kompatibilisek a recipiens (a beteg) vérével.

A vérkészletek mennyisége gyakran azon is múlik, mennyien hajlandóak vért adni, de például Nagy-Britanniában mindössze három egységnyi vért tárolnak az 1950-es években Indiában azonosított, rendkívül ritka Bombay-vércsoportból. A kísérlet alapját a mesterségesen, őssejtek segítségével előállított vörösvérsejtek adják. Ezek felelősek egyebek mellett az oxigén és a szén-dioxid szállításáért a szervezetben.

Így működik az új eljárás

A vörösvérsejtek átlagosan 120 nap után bomlanak le a szervezetben. Hagyományos úton általában fiatal és idősebb vörösvérsejtek keverékét használják véradásnál. Az új eljárással frissen előállított, ténylegesen 120 napig működő vörösvérsejteket adnának a pácienseknek, így a kutatók szerint ritkábban és kisebb mennyiségben kellene transzfúziót kapniuk.

A kutatásban a Bristoli, a Cambridge-i és a Londoni Egyetem, valamint a brit Nemzeti Egészségügyi Hatóság (NHS) vesz részt. Farrukh Shah, az NHS transzfúzióért felelős igazgatója szerint a kutatás megalapozza a vörösvérsejtek mesterséges előállítását, amelyek aztán biztonságosan használhatók lennének olyan betegségekben szenvedők transzfúziójára, mint például a sarlósejtes vérszegénység.

Hozzátette: kutatásuk azok számára lehet különösen jelentős, akik számára egyébként korlátozott a vérátömlesztés lehetősége.

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

Forrás: MTI
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához