Ezeket látta már?

Fertőzött kínai ételt evett egy egyetemista - amputálták a végtagjait

kínai gyorsétterem, gyorsétel, fertőzés

Többször is műtötték, de a fertőzött kínai csirkés tészta annyira megbetegítette, hogy minden végtagját amputálni kellett.

A New England Journal of Medicine című orvosi folyóirat beszámolója szerint a diák kevesebb mint egy nappal az étel elfogyasztása után rosszul lett, és számos komplikáció lépett fel - írja a Pénzcentrum.

A fiú - akit JC monogrammal említenek - a szobatársa kínai ételét ette meg, amit végig hűtőben tároltak, és az orvosok sem tudják, hogy kerülhetett a kórokozó az ételbe. 1 nappal azt követően, hogy megette, nagyon magas láza lett, és a pulzusa 166/percre emelkedett, kórházba szállították, de annyira rossz volt az állapota, hogy helikopterrel egy másik kórházba kellett vinni további életmentő kezelések miatt.

Allergiája nem volt, heti 2 doboz cigarettát szívott el, de napi szinten szívott marihuánát. Az orvosok szerint egy agresszív bakteriális fertőzés miatt alakulhattak ki a tünetei, ami a vesék leállásához, majd véralvadáshoz vezettek. A vérvizsgálat a Neisseria meningitidis nevű baktériumot mutatta ki, aminek hatására több vérrög alakult ki a fiú szervezetében, akadályozva a vér áramlását, aminek következtében a kezei és lábai kihűltek, a vérhiányos szövetek pedig nekrotikusan elhaltak, elüszkösödtek. 10 ujjának egy részén, valamint mindkét lábán a térd alatt amputációra volt szükség. A műtétek után 26 nappal később tért magához a diák, és az állapota javulni kezdett.

Az már csak utólag derült ki, hogy a fiú szobatársa is rosszul lett az ételtől, de ő csak hányt. Mivel a tudta nélkül ette meg az ételt, ezért a szobatársa nem tudott neki szólni, hogy valami nincs rendben.

JC ugyan évekkel a szerencsétlen eset előtt megkapta a meningococcus elleni oltást, de az ajánlott emlékeztető oltást már nem.

A címlapfotó illusztráció

Olvasta már?

Kövesse az Egészségkalauz cikkeit a Google Hírek-ben, a Facebook-on, az Instagramon vagy a Twitter-en is!

<KÖVETKEZŐ CIKK>

Hányingere van? Ha ilyen tünetek jelentkeznek mellette, feltétlen menjen orvoshoz!

Forrás: EgészségKalauz
Google Hírek ikon
Adja hozzá a Híreket a Google hírfolyamához